2010. 10. 04.

A hagyományosan minden év október első hét végéjén megrendezésre kerülő Európai Madármegfigyelő Napok 110 magyarországi helyszínén a közel 3 ezer résztvevő több mint 215 ezer madarat figyelt meg az elmúlt szombaton és vasárnapon. Az európai országok közül hazánk a 4. lett a helyszínek számát nézve, 5. a megfigyelt madarak mennyiségében és 6. a résztvevőket tekintve.

2010. 10. 01.

Olaszországban gyűrűzött nyári ludat láttak itthon, ez az első ilyen észlelés a madárgyűrűzés történetében. A lúdnak sárga lábgyűrűje van, 2005-ben jelölték még fiókaként. Magyarországon aránylag ritkán gyűrűzik a nyári ludakat, az ötvenes
évek eleje óta 286 egyedet jelöltek (közülük 113 volt fióka).

2010. 09. 28.

Bár a nyári szünidőnek vége, nem kell lemondanunk a madarásztábori élményekről.  Az MME Bükki helyi csoportja idén második alkalommal szervezi meg a les-réti madárgyűrűző tábort október 4. és 10. között.

2010. 09. 27.

A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség nyilvános helyszíni szemlét tart kedden délelőtt 10 órakor a Dunakeszi tőzeglápnál.

2010. 09. 27.

Önkéntes felmérők jelentkezését várjuk a madarak áramütésével kapcsolatos országos szintű felmérésekhez. Az október 1. és 31. között megszervezett felmérés  fontos információkat szolgáltat ahhoz, hogy a különösen veszélyes oszlopokat mielőbb szigeteljék.

2010. 09. 23.

A Madárgyűrűzési Központ  több  éves munkájának köszönhetően rendelkezésünkre állnak az 1908-2009 közötti időszak madárgyűrűzési adatai rendszerezve, digitalizálva. 

2010. 09. 23.

Közel felével csökkent a Baranya megyében költő gyurgyalagpárok száma az idén - derült ki az MME Baranya Megyei Csoportjának felméréséből. Szakembereinknek 532 pár költését sikerült bizonyítaniuk, ami 498 párral kevesebb a tavalyinál.

2010. 09. 21.

Augusztusban 240 fokozottan védett rákosi vipera született a kunadacsi Rákosivipera-védelmi Központban. Az újszülött kígyók átlagos hossza 14 centiméter, súlyuk mintegy 2,4 gramm. Összesen 21 nőstény, átlagosan 120 napos vemhességi idő után hozta a világra az idei szaporulatot és a legnagyobb alom 19 kígyót számlált.

2010. 09. 21.

Sikerrel zárultak az MME Noszvajon, illetve Válluson és Almásházán tartott képzései, amelyek több mint 30 ember részvételével zajlottak. A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) segítségével megszervezett  képzések fő célja az volt, hogy az MME tagjait és munkatársait megismertesse a  globális, uniós, hazai és regionális természetvédelmi munkát befolyásoló legújabb trendekkel.

2010. 09. 20.

Az MME Budapesti Helyi Csoportja mintegy 300 kék vércsét látott a Jászságban szeptember 19-én, mikor a madarak behúztak éjszakázó helyükre. Bár ezen a területen a korábbi megfigyelések alkalmával nagyobb vércse csoportokat is láttak már gyülekezni, a látvány így is felejthetetlen volt.

Oldalak