2010. 02. 03.

Útnak indult négy magyar madarász Namíbiába, hogy a telelő kék vércsék nyomába eredjenek. Útjuk során azokat a helyeket próbálják felkeresni, ahonnan a jeladóval felszerelt madarak adatai alapján feltételezhető, hogy a kék vércsék éjszakai gyülekező helyei. Szeretnének a lehető legtöbbet megtudni arról, hogy milyen körülmények között telelnek azok a madarak, melyeknek védelméért a költőhelyükön, azaz itthon, annyi erőfeszítést teszünk.

2010. 02. 03.

A kék vércse és a vetési varjú közösen volt a 2009-es év madara. Az MME Kék vércse LIFE program keretében most lehetőség nyílt, hogy a nagyközönség közelebbről is megismerje ezeknek a fokozottan védett madaraknak az életét, egymáshoz kötődő életmódjukat. Az 52 perces film eddig nem volt még látható, a 41. Magyar Filmszemlén lesz a premiere február 3-án este!

2010. 02. 02.

A parlamentnél észlelte egyik munkatársunk a madarat, amint zsákmányával az épülethez repül. A január végi megfigyelés feltehetően nem az utolsó alkalom volt, hogy láthattuk a madarat, feltételezéseink szerint már régóta itt tartózkodik a sólyom.

2010. 02. 02.

A baranyai Helyi Csoportunktól érkezett a hír, hogy egy érdekes madár akadt egyik pécsi gyűrűzőjük hálójába január elején. A faj az erdei pinty és a fenyőpinty hímjének jegyeit viselte magán, s ez alapján a két faj kereszteződéséből származó hibridként határozták meg helyi kollégáink.

2010. 02. 01.

Az elmúlt években az egyéni vállalkozók és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezettek februári adóbevallási időpontja február 15-e volt, ez 2010-ben február 25-ére változott.

Kuvik (Fotó. Máté Bence).
2010. 01. 31.

Az elmúlt évtizedekben már előfordult, hogy a hosszabb ideig megmaradó, jelentős hómennyiség  tartó sarkvidéki hideggel párosult, és egyes hazai bagolyfajok állományának jelentős része éhen pusztult. Figyeljünk a legyengülő ragadozó madarakra, így jó eséllyel még időben kaphatnak segítséget!

Behavazott madárbarát kert (Fotó: Orbán Zoltán).
2010. 01. 30.

A mérsékelt övben telelő madarak számára a legnagyobb veszélyt nem a hideg, hanem a tartós hóborítottság jelenti. Ez nem csak a talajon táplálkozó, de az ágakon szedegető fajok életét is megnehezíti, mivel nem férnek hozzá a hullott levelek között, a gallyak kéregrepedéseiben fellelhető táplálékhoz. Ezért 20-30 cm friss hó már igazi vészhelyzet jelent a kistestű madarak számára, akiknek ilyenkor még nagyobb szükségük van ránk!

2010. 01. 27.

A megszokottnál több madár érkezett Magyarországra az északi vidékek zord időjárása miatt. Az előző években már megfigyelhettük, hogy csonttollúak, fenyőrigók lepik el fáinkat. A napokban a fenyőrigók nagyobb számú megjelenésének lehettünk tanúi.

2010. 01. 26.

A BirdLife által életre hívott máltai petíció az illegális vadászat ellen, több mint 22 000 aláírást kapott egyetlen hét leforgása alatt. A nemzetközi kampány a máltai miniszterelnököt, Lawrence Gonzit veszi célba, s követeli hogy maradéktalanul tartsák be a vadászati törvényt és a tavaszi vadászat ne legyen többé engedélyezve Máltán.

Barátposzáta (Grafika: Zsoldos Márton).
2010. 01. 22.

A barátposzáta országszerte előforduló, gyakori vonuló madarunk. Az
utolsó példányok novemberben hagyják el az országot, a legkorábbi
tavaszi érkezők március elején jelennek meg. Ezért szokatlan látvány a
havas bokrok között jellegzetesen csettegő barátkák megfigyelése, s
több kérdést is felvet, miért maradnak hazánkban a kemény téli
hónapokban.

Oldalak