2016. 08. 04.

Az idei év júniusában 12 megyében 125 településen rendezett bemutató látványgyűrűzést a Gólya Road Show keretében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület helyi csoportjai bevonásával.

Kockás sikló (Fotó: Bajor Zoltán)
2016. 08. 04.

Természetvédelmi rajzpályázat gyerekeknek. Az MME Kétéltű–és Hüllővédelmi Szakosztálya a hagyományokhoz hűen 2016-ban is rajzpályázatot hirdet. Várjuk olyan alkotókedvű gyerekek jelentkezését, akiktől nem áll távol a hüllők világa. Meghosszabbítva NOVEMBER 12-ig.

A 2017. év madara szavazás eredménye – 2016. július 27., 12:00 (Forrás: mme.hu).
2016. 07. 27.

Lezárult az MME internetes szavazása 2017 év madaráról. A legtöbb szavazat a tengelicre érkezett, ezért ennek a madárnak, illetve élőhelyének védelmével foglalkozunk kiemelten a jövő évben. Minden szavazónak köszönjük, hogy voksával hozzájárult a faj és élőhelyének védelméhez!

Kékvércse-fióka gyűrűzés előtt (Fotó: Orbán Zoltán).
2016. 07. 22.

Kék vércséink kevesebb mint fél évet töltenek csak itthon, ebbe a néhány hónapba kell beleférnie a tavaszi hazaérkezésnek, a költésnek, majd az őszi vonulásra felkészülésnek. Ez a szűk időkeret nem csak a madarakat, de a védelmükért dolgozókat is nagy feladat elé állítja ...

Szalakóta pár (Fotó: Jakab Sándor).
2016. 07. 12.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében” című LIFE+ projekt keretében nyilvános szalakótagyűrűzést szervez Magyarország egyetlen bekamerázott szalakóta odújánál.

Dögkeselyű (Fotó: LIFE10 NAT/BG/000152)
2016. 07. 09.

Több más projekt mellett a magyar HELICON LIFE+ is bemutatta eddigi eredményeit a közelmúltban Athénban rendezett műhelytalálkozón.

Balkáni fakopáncs kéregrepedésben vadászik / Syrian Woodpecker (Fotó: Orbán Zoltán).
2016. 07. 08.

A harkályok köztudottan a fák törzsébe és ágaiba vájnak lyukakat és így szerzik meg lárvákból álló táplálékukat. A kérdés az, hogy valóban csak így táplálkoznak?

Élethű kis csér makettek (Fotó: Emily Irving-Witt).
2016. 07. 06.

Idén nyáron különleges, kézzel festett madár modelleket használnak a suffolk-i tengerparton, hogy segítségükkel megőrizzék a terület legritkább madárfaját, a kis csért.

A Madárhatározó alkalmazás ikonja az app áruházakban
2016. 07. 05.

Az áprilisban megjelent és nagy sikert aratott Madárhatározó mobiltelefonos alkalmazás mostantól új funkcióval bővül, hiszen csupán egy frissítés kell hozzá, és ha már regisztrált felhasználók vagyunk a map.mme.hu oldalon, máris feltölthetjük a megfigyelt fajunkat a Madáratlasz Program (MAP) adatbázisába.

Ágon napfürdőző balkáni fakopáncs / Sunbathing Syrian Woodpecker (Fotó: Orbán Zoltán).
2016. 07. 03.

Napfürdőzik – ami azt jelenti, hogy a legmelegebb nyári napok perzselő napsugarait használva így kábítja vagy pusztítja el a külső élősködőket.

Oldalak