A hét aktív jeladós kék vércse, és a két amuri vércse helyzete a dél-afrikai telelőterületen 2015. 03. 19-én (Forrás: satellitetracking.eu).
2015. 03. 21.

A tavasz nem csak Európában, de majd' tízezer kilométer távolságban, Dél-Afrikában, az ott telelő, jeladóval felszerelt kék és amuri vércséink körében is érezteti hatását.

Ökörszem és vörösbegy fészkelőhely üreges fatuskóban, "kéreggallérral" (Fotó: Orbán Zoltán).
2015. 03. 21.

Miután hagyományos mesterséges odúk és fészekanyag kihelyezésével a ház és a kert körül élő madarak túlnyomó többségét segítettük, az olyan költésspecialistákkal is foglalkozhatunk, mint amilyen az ökörszem és a vörösbegy. 

A 2005.03.19-én történt mérgezésben elpusztult két parlagi sas (Fotó: Horváth Márton).
2015. 03. 19.

2005. március 19-én bejelentés érkezett egy elhullott parlagisaspárról Jászárokszállás határában. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) helyszínre érkező szakemberei a tünetek alapján egyértelműen mérgezés gyanúját állapították meg.

Kutyaszőr fészekanyag mesterséges odúhoz kihelyezve (Fotó: Orbán Zoltán).
2015. 03. 17.

Lakott területeken, ahonnan ma már hiányoznak a nagytestű háziállatok is, a madaraknak egyre nehezebb összegyűjteni a fészkek építéséhez szükséges anyagokat. Ezen segíthetünk fészekanyagok kihelyezésével, ebben segít márciusi cikksorozatunk negyedik része.

Hajnal Apajon (Fotó: Orbán Zoltán).
2015. 03. 17.

A három legnagyobb magyar természetvédő civil szervezet károsnak, alkotmányellenesnek és szakmailag indokolatlannak tartja a múlt héten az országgyűlésnek benyújtott állami földvagyonról szóló törvényjavaslatot, amelyet a Parlament mai ülésén tárgyalnak.

Itatótálca tavaszi süngarázs mellett (Fotó: Orbán Zoltán).
2015. 03. 10.

Bár az idei márciuselő még meglehetősen csípős, hajnalonként általában fagyok vannak, éjszakai kamerás felvételek szerint már ébredeznek a sünök. Márciusi cikksorozatunk harmadik részében a téli álmot alvók tavaszi segítéséről írunk.

 Varbó afrikai útja 2014-2015. (forrás: http://satellitetracking.eu/)
2015. 03. 09.

Mint korábbi cikkünkben megírtuk, Varbó előkerült, de csak néhány adatot küldött, mivel Afrikából nem mindenhonnan lehet sms-t küldeni. Időközben megérkeztek a telelésének adatai a Nílus menti mobil tornyoknak köszönhetően. Nézzük meg, merre járt Varbó az elmúlt hónapokban.

Jeladós gólyáink helyzete  (Forrás: satellitetracking.eu ::: 2015.03.01.)
2015. 03. 09.

Március van, így sokan várják már, hogy a gólyáink is megérkezzenek Afrikából. A fekete gólyák első egyedei már megérkeztek, de a fehérek egy része még el sem indult, vagy éppen úton van észak felé. Ahogy azt már sokan tudják, a fiatalok nem sietnek hazafelé, de az öregek megpróbálnak sietni, hiszen mielőbb szeretnének már a fészkükben lenni, s megkezdeni az idei költést.

A februárban aktív, azaz adatokat küldő, Afrikában lévő jeladós gólyáink friss pozíciói (2015.02.26.) (Forrás: satellitetracking.eu)
2015. 03. 09.

Február végén már egyre többen kérdezgetik, hogy elindultak-e már, s vajon mikor érkeznek haza fehér gólyáink? Akik évek óta figyelemmel kísérik a gólyákkal kapcsolatos szakmaibb honlapokon megjelenő híreket és az MME által közzétett adatokat, azokat már nem tévesztik meg a februárban megérkező gólyákról szóló híradások. Sejtik, hogy az Afrikában telelő magyar gólyák márciusban érkezhetnek haza, s a februári "elsők" valahol a Kárpát-medencében vagy Európa mediterrán régióiban tölthették a telet.

"B" típusú mesterséges odú (Fotó: Orbán Zoltán).
2015. 03. 09.

Bár az odúkihelyezések fő időszaka az ősz – mert így a madaraknak több idejük van felfedezni az eszközöket, amiket télen éjszakázni is használhatnak –, tavasszal is érdemes elkezdeni az odúzást. Márciusi cikksorozatunk második része a települési odútelepítéssel foglalkozik.

Oldalak