A Natura 2000 játéksorozat célja a gyerekek természetvédelmi ismereteinek bővítése (Fotók: MME archívum).
2014. 12. 02.

Az MME játéksorozatot hirdet Natura 2000 témakörben. Szórakozz és tanulj velünk! Ha ügyes vagy és szerencsés, tiéd lehet egy plüssmadár vagy akár egy nagy értékű távcső is. Ha nem vagy még 14 éves, de már elmúltál 6 ‒ játssz, tanulj és nyerj velünk!

Mezei veréb az etetőn (Fotó: Orbán Zoltán).
2014. 12. 01.

1890-ben jelent meg Bornemissza Zoltán fatenyésztési vándortanár "A hasznos madarak védelméről" című ismeretterjesztő, szemléletformáló könyve Budapesten, amiben ez a felvilágosult gondolkodó a madarak téli etetésének lehetőségére és fontosságára is felhívta az olvasók, az ország lakosságának, különösképpen pedig a gazdálkodók figyelmét.   

Eredményeinket nagy érdeklődéssel figyelték, hiszen az MMM adatain kívül nem nagyon vannak olyan országos adatsorok, melyek a különböző agrártámogatások hatásait mutathatnák az agrártáj biológiai diverzitására vonatkozóan.
2014. 11. 28.

2014. november 20-23. között Szegeden rendezték meg a IX. Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferenciát. „Tudományoktól a döntéshozatalig” - ezúttal ez volt a mottó, s a szervezők ennek megfelelően válogatták a előadásokat. A 32 meghívott előadás közé választották a miénket is. A "Megvalósult EU-s szakpolitikák (agrár-környezetgazdálkodás, Natura 2000) értékelése a hazai természetvédelem szempontjából" névvel illetett szimpóziumon Dr. Szép Tibor mutatta be eredményeinket a "A magyarországi agrártáj biológiai diverzitását befolyásoló AKG- és más agrártámogatási programok hatásának vizsgálata a Mindennapi Madaraink Monitoring (MMM) adatai alapján" című előadásban.

Hagyományos "C" típusú odú drótháló- és töviseság-védelemmel ellátva talajközeli kihelyezéshez (Fotó: Orbán Zoltán).
2014. 11. 25.

A lakosság legkedveltebb madarai közé tartozó ökörszem és vörösbegy ősztől kora tavaszig gyakori vendége a lakott területeknek, az etetőknek és itatóknak is, a költési időszakban viszont alig vagy egyáltalán nem találkozhatunk velük. Ezen a helyzeten segíthetünk országszerte a cikkünkben ajánlott megoldások alklamazásával.

A parlagi sas fészekőrzés igazi terepi, sátras - expedíciós élmény (Fotó: Fatér Imre).
2014. 11. 21.

A 2012−2016. között zajló HELICON parlagisas-védelmi LIFE+ projekt egyik fő célja a ragadozómadarak, kiemelten a parlagi sasok ellen irányuló bűncselekmények (mérgezések, lelövések, fészkek kifosztása) számának csökkentése.

A találkozón közel hatvanan vettünk rész (Fotó: Orbán Zoltán).
2014. 11. 21.

A HELICON parlagisas-védelmi LIFE+ projekt Ellenőrző Bizottsága és a Magyar Ragadozómadár-védelmi Tanács Mérgezés-megelőzési Munkacsoportja szakmai találkozót tartott 2014. november 20-án.

Városminor Kamarakórus
2014. 11. 21.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) fennállásának 40. évfordulóját minden érzékszervünkre ható programsorozattal ünnepli. A jubileumi év végéhez közeledve a „Madárhang a városban” elnevezésű budapesti koncertsorozat is véget ér.

 

Egerészölyv. Allen Lambert vadőr 10 ilyen madár elpusztításáért fog felelni. Fotó: James Leonard/Alamy
2014. 11. 12.

Anglia eddigi legsúlyosabb ragadozómadár mérgezési esetében egy vadgazdálkodót találtak bűnösnek védett faj szándékos megölésében, miután 9 egerészölyvet találtak nála bezsákolva egy helyi fácántelepen.

A Natura 2000 játéksorozat célja a gyerekek természetvédelmi ismereteinek bővítése (Fotók: MME archívum).
2014. 11. 10.

Az MME játéksorozatot hirdet Natura 2000 témakörben. Szórakozz és tanulj velünk! Ha ügyes vagy és szerencsés, tiéd lehet egy plüssmadár vagy akár egy nagy értékű távcső is. Ha nem vagy még 14 éves, de már elmúltál 6 ‒ játssz, tanulj és nyerj velünk!

Az egyik ilyen faj ez az első pillantásra kolibrinak tűnő, valójában a Kárpát-medencét övező magashegységek sziklafalain fészkelő hajnalmadár, mely itt nem tipikus helyen, fán látható (Fotó: Orbán Zoltán).
2014. 11. 09.

A madárvonulás sokkal, de sokkal nagyobb volumenű jelenség annál, mint sokan gondolják. Minden nagy testű, látványos madárra – például a darvakra, vadlibákra – fajok tucatjai és egyedek százai jutnak, amiket gyakran nem könnyű észrevenni, megtalálni. Ezekből mutatunk most be néhányat.

Oldalak