A békamentő "Herp-túra" résztvevői
2018. 03. 24.

Közel 60 résztvevővel tartottuk meg az idei év első Herp-túráját 2018. március 17-én, mely során felkerestük a Farmos környéki vizes élőhelyeket, ahol tavasszal mindig komoly erőfeszítéseket tesznek Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai és civil természetvédők, hogy segítsék a vonuló kétéltűeket biztonságban eljutni a szaporodóhelyeikre.

A történelmi felvétel az első magyarországi feketetorkú szürkebegyről (Fotó: Pabar Zoltán)
2018. 03. 20.

Valószínűleg a visszatérő fagyos, havas időnek köszönhetően került szem elé egy újabb ázsiai madárfaj, a feketetorkú szürkebegy hazánkban.

Parlagisas-fiókák (Fotó: PannonEagle archívum)
2018. 03. 14.

A parlagi sas magyarországi fészkelő állományát 2017-ben közelítőleg 230 párra becsültük, amely egy több évtizedes lassú növekedés eredménye, hiszen a 80-as években a kipusztulás szélén állt a faj hazánkban.

"Hadnagy" jeladóval (Fotó: Ampovics Zsolt).
2018. 03. 12.

Március elejével „Hadnagy”, a hódmezővásárhelyi szalakóta megindult északnak. Igaz egyelőre még lassabb tempóban, meg-megállva halad, azért már 200 km-rel északabbra van legutóbbi pihenőhelyétől.

2018. 03. 10.

Kedves Koordinátorok és Madármegfigyelők!

2017-ben az Európai Madáratlasz (EBBA2) utolsó adatgyűjtési éve miatt, az volt az elsődleges prioritásunk, hogy az 50*50 km-es UTM négyzetekre vonatkozóan elegendő mennyiségű és minőségű adatokkal rendelkezzünk. Az idén viszont elérkeztünk a saját Atlaszunk* utolsó adatgyűjtési évéhez, így a Madáratlasz Program (MAP) szempontjából a fő prioritás is ennek megfelelően alakul. Tavalyi „prioritás anyagunk” kizárólag a MAP prioritásaira koncentrált, az idén viszont a Mindennapi Madaraink Monitoringja (MMM) program prioritásai is részét képezik.

*Az Atlasz szó ebben a formában minden esetben a megjelenő könyvre utal.

Valósághű festmény Tomasz Cofta “ecsetéből”.
2018. 03. 08.

A madarak éve kapcsán mostani cikkünkben a császárharkály kálváriáját mutatjuk be, talán sokan nem hallottak még erről a fajról, története azonban rendkívül érdekes. Keresésére már több expedíciót is indítottak, sajnos sikertelenül.

2018. 03. 06.

Tervezz pólót a Tatai Vadlúd Sokadalomra!

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület alkotói pályázatot hirdet grafikusok és illusztrátorok számára.
Téma: Tatai Vadlúd Sokadalom.

Ha szeretnéd, hogy a te alkotásod szerepeljen a 10 000 főt vonzó rendezvény hivatalos pólóján és az MME 30 000-es Facebook közönsége is megismerje munkádat, vagy csak egyszerűen szívesen alkotnál madaras témában, jelentkezz!

2018. 03. 04.

Február 24-25-én sikeresen lezajlott a Madárszámlálók és Madárgyűrűzők II. Országos Találkozója (MMOT). A két napon 105 felmérő és madárgyűrűző volt jelen, ismerhette meg az elmúlt év közösen elért eredményeit, valamint az idei évben tervezett és még előttünk álló feladatokat. A rendezvényen a munkákban közreműködő önkénteseink és a nemzeti parkok munkatársai is nagy számban vettek részt.

2018. 03. 01.

Kedves Érdeklődők! 

Az MME helyi csoportjai márciusban az alábbi programokkal várja a madarak és a természet csodái iránt érdeklődőket.

Érdemes néha visszatérni az oldalra, mert a programok esetenként változhatnak, vagy újakat töltünk fel!

A 2018. január 19-22. között zajló országos telelő erdei fülesbagoly számolás eredményei (Forrás: MME monitoring Központ)
2018. 02. 26.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdeifülesbagoly-csapatok országos felméréséhez január közepén. A most elkészült összesítés alapján az összefogás rendkívül sikeres volt. 

Oldalak