Földikutya (Fotó: Németh Attila)
2016. 05. 12.

Egy hónappal ezelőtt, 2016. április 1-3. között tizedik alkalommal került megrendezésre Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferencia (MTBK) soron következő eseménye, mely ezúttal műhelytalálkozó volt. 

Üveg kémcsövek segítségével már néhány perc alatt készíthetünk látványdarázsgarázsokat (Fotó: Orbán Zoltán).
2016. 05. 05.

A magányos méhek és darazsak az emberi szem elől rejtve építik meg lárvabölcsőiket. Többrészes, az év egészét felölelő cikksorozatunk második részében a láthatatlant láthatóvá tevő látványdarázsgarázsokkal ismerkedünk meg.

Az MME Mindennapi Madaraink Monitoringja honlapfelülete (mmm.mme.hu)
2016. 05. 05.

Az  MME Monitoring Központja elkészítette két élőhelytípus leggyakoribb hazai madárfajai állományváltozásának elemzését az 1999-2015 között eltelt 17 évre visszatekintve.

Az MME munkatársai a TeSzedd akción.
2016. 05. 04.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tavaly óta vesz részt aktívan a TeSzedd akciósorozat budapesti helyszínein. 2016-ban, az április 28-a és május 1-e között megrendezett programon belül a Főkert Nonprofit Zrt.-vel, a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatával, valamint a Budapesti Természetbarát Sportszövetséggel közösen szerveztük meg akciósorozatunkat, mely a főváros helyi védettségű területeinek megtisztítására irányult.

2016. 05. 04.

2016. május 18-22. között immár második alkalommal rendezik meg Gödöllő szívében a Nemzetközi Természetfilm Fesztivált.

2016. 05. 02.

Idén is megrendezésre kerül a Jókai-kertben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) és a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) jóvoltából a Madarak és Fák napi ingyenes rendezvény. 

2016. 04. 29.

Most induló sorozatunk első részében izgalmas tavaszi-nyári nyomkeresésre invitáljuk az érdeklődő gyerekeket, szüleiket, nagyszüleiket és pedagógusaikat a jól ismert udvarra, a parkba, és mindenekelőtt a városokat, falvakat behálózó járdák világába.

A szakmai nap célja a térségben gazdálkodók tájékoztatása volt a fajvédelmi programról, a természetkímélő gazdálkodás gyakorlati lehetőségeiről (Fotó: Orbán Zoltán).
2016. 04. 29.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) a kékvércse-védelmi LIFE+ program keretében szakami napot szervezett agrárgazdálkodóknak Tarnaszentmiklós hátárában, a Betyár-páskom területen 2016. április 28-án.

2016. 04. 27.

Változás! Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket Európa legnagyobb partifecske telepének meglátogatása Szabolcs-Zalkod térségében hajóval, Dr. Szép Tibor, a partifecskék kutatójának kalauzolásával.

Ismerkedés egy macskabagoly-fiókával (Fotó: Orbán Zoltán).
2016. 04. 25.

A bagolykedvelők mind népesebbnek tűnő táborának egyik leggyakoribb kérdése, hogy – Hol láthatnék baglyokat? A válasz az, hogy leggyorsabban az MME helyi csoportjainak olyan programjai keretében, mint amilyenről a cikkben lesz szó.

Oldalak