2010. 06. 08.

Az MMM tavaszi felmérések második számlálási időszakát - a csaknem egész májusban és június elején tapasztalt kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt - meghosszabbítjuk. Így az idei évben a második számlálás határideje nem a szokásos június 10., hanem június 20.

2010. 06. 07.

Közel három hete figyeltek meg egy fekete gólyát Skócia északi, észak-nyugati részén, azonosítani csak a napokban sikerült. Az információk szerint egy hazai fekete gólyáról van szó, mely az elmúlt években más nyugati országokban is megfigyelhető volt.

2010. 06. 04.

Az elmúlt hetek szokatlanul esős, hűvös időjárása nemcsak az ár- és belvizek által érintett lakosságot, de a madarakat, köztük a gólyákat is fenyegeti. Ma reggelre a hetek óta ázó nagyhalászi gólyafészekben a két legkisebb fióka elpusztult.

2010. 06. 03.

Június 5-én szombaton, 9 - 12 óra között szervezzük „Fecskelátogató – fiókaköszöntő” rendezvényünket, ahol átadjuk a rajzpályázat díjait. A pályázatra beérkezett közel 300 alkotás megtekinthető lesz a Múzeumfalu egyik épületében (a nagyhalászi deszkamagtárban).

2010. 06. 03.

A gólyafiókák már egyre nagyobbak, s mint minden évben, idén is eljött a fiatal madarak gyűrűzésének ideje. A Gólya road show kezdetére és a gólyák védelmének fontosságára egy szomorú aktualitás is felhívja a figyelmet.

2010. 06. 03.

A vakáció közeledtével a szülőknek sok fejtörést okoz, hogy milyen nyári programot biztosítsanak a gyerekeknek. Az MME segítséget kínál ebben a döntésben is - országszerte működő madarász táborainkba várjuk a sátorozás, a terepi madármegfigyelés, a madárgyűrűzés iránt érdeklődőket. Nem csak a diákokat, de a felnőtteket, és akár egész családokat is.

2010. 06. 03.

Idén januárban láttak először uhut Baranyában, mely a legnagyobb testű fészkelő bagolyfajunk. Akkor még csak reménykedtünk a faj tartós megtelepedésében, ez mára realitássá vált!

2010. 06. 03.

Június közepére a fehér gólyák fiókái elérik azt a kort, amikor már meggyűrűzhetők. Engedéllyel rendelkező tagjaink ebben az időszakban országszerte felkeresik a fészkeket, és emelőkosaras daruskocsik segítségével megjelölik a fiatal madarakat. A vonuláskutatást segítő program egyben olyan közösségi alkalom is, melyre szeretettel várunk mindenkit, aki szívesen bepillantana egy gólyafészekbe, illetve megsimogatna egy gólyafiókát! 

2010. 06. 02.

A hollóállomány növekedése tovább folytatódott Baranyában. A tavalyi 71 költőpárral szemben idén már 92 pár fészkét találtak a helyi csoport madarászai, és sikerült új költőterületeket is felfedezni!

2010. 05. 31.

Az MME május 22-én rendezte meg az év egyik legfontosabb - törvény által előírt - eseményét, a küldöttközgyűlést. A helyi csoportok által delegált küldöttek ezen a
fórumon szavazataikkal dönthetnek az Egyesület rövid, közép és hosszú
távú működéséről.

Oldalak