A rovarok, ellentétben a madarakkal vagy az emlősök egyes csoportjaival, általában nem tartoznak a legnépszerűbb állatok körébe. A kivételek között azonban előkelő helyen találjuk a szitakötőket.
Népszerűségüket ékesen bizonyítja, hogy Észak- és Nyugat-Európában, valamint Észak-Amerikában és Japánban szélesebb társadalmi rétegeket is megmozgató „szitakötővédelmi társaságok” működnek, a sokfelé népszerű „Bird Watching” mellett (olykor ezzel egybekötve) ma már jól ismert a „Dragonfly Watching” „Dragonfly Holidays” is. Nyugat-Európából távolabbi európai országokba, sőt más kontinensekre (pl. Ausztrália, DK-Ázsia) is szerveznek kifejezetten szitakötő megfigyelő utakat.
Minek köszönhetik a szitakötők ezt a népszerűséget? Elsősorban természetesen a megjelenésüknek. Nappal aktív és általában színpompás rovarok, ami különösen az idős hímekre igaz. Egyes nagyszitakötők mérete is impozáns, a hazánkban is élő kétcsíkos vagy balkáni hegyiszitakötő (Cordulegaster heros) nőstényének testhossza elérheti a 96 mm-t. A lárvaként vízben, kifejlett rovarként a szárazföldön élő szitakötők kivétel nélkül ragadozók. Nagyszitakötőink vagy más néven egyenlőtlen szárnyú szitakötőink (Anisoptera alrend) zöme kiválóan röpül, e rovarok egyértelműen a levegő urai. Sok természetfotós számára éppen ezért áhított zsákmány egy jól sikerült szitakötős fénykép.
A szitakötőfélék sikerességét bizonyítja, hogy bár az egyik legősibb rovarcsoportról van szó, a Karbon kor óta alig változtak és mintegy 6000 ismert fajuk ma is benépesíti bolygónkat. Napjainkban Európában 143, hazánkban pedig 62 szitakötőfaj szaporodása ismert. A hazai fajok közel harmada ma már természetvédelmi oltalom alatt áll, és közülük 4 egyben Natura 2000 jelölő faj is.
Az utóbbi évtizedekben megfigyelhető a hazai szitakötő-fauna kisebb mértékű átalakulása. Bár több faj esetében is ismert migráció, illetve a fluktuáció is jellemző rájuk, egyes fajok visszaszorulása, mások előretörése feltehetően a klímaváltozással (felmelegedéssel, szárazodással) hozható összefüggésbe. Néhány, inkább északi, illetve montán elterjedésű faj kárpát-medencei eltűnése mellett az utóbbi évtizedekben több déli faj előretörése is tapasztalható. Az Európa középső részein nem is olyan régen még csak nagyon szórványosan és egyes években megjelenő atkás szitakötőt (Sympetrum fonscolombii) néhány éve már Svédországban is megfigyelték, hazánkban pedig ma már nem tartozik a ritka fajok közé. Nincs tíz éve, hogy az atlanti-mediterrán elterjedésű kékszemű légivadászt (Erythromma lindenii) először hazánkban is megfigyelték, de ma már jelentős, stabil populációja él a keleti határ közelében. Déli fajok északra történő terjedésének lehet bizonyítéka az afrikai-mediterrán Trithemis annulata egy hím példányának 2016-os hazai megfigyelése is. (Ennek a fajnak ismereteink szerint jelenleg ez a legészakibb előfordulási adata.)
Szitakötők szaporodásához, a lárvák életéhez édes vagy enyhén sós (brakkvíz jellegű) vizek szükségesek. Gyakorlatilag minden vizes élőhelyen előfordulhat és rendszerint elő is fordul szitakötő, beleértve az időszakos, csak tavasszal–nyáron víz borította sekély tavakat, mocsarakat is. Szitakötőink meglehetősen jól, sikeresen „felosztották” egymás között a vizes élettereket. Vannak széles ökológiai tűrőképességű fajok, melyekkel álló és folyóvizekben is találkozhatunk és viszonylag jól tűrik a szennyezettebb vizeket is. Példaként említhető a kék légivadász (Ischnura elegans), valamint a vízi pásztor (Orthetrum cancellatum). Másfelől vannak határozott igényű specialisták, melyek szaporodóhelye elég jól lehatárolható vizes élőhely. Ilyenek például a hegyiszitakötők (Cordulegaster-fajok) és ilyen a díszes légivadász (Coenagrion ornatum), valamint a nagy foltosrabló (Lestes macrostigma) is. Sajátos specializálódást mutat a hazánkban nagyon ritka, fokozottan védett zöld acsa (Aeshna viridis). Ez a faj szinte kizárólag a kolokán (Stratiotes aloides) levélrózsájába petézik, tehát olyan élőhelyeken fordul, illetve fordulhat elő, ahol nagyobb kiterjedésű és állandó kolokánosok vannak. Szitakötőfajaink szaporodóhely igénye, a lárvák élőhelye – kisebb-nagyobb átfedésekkel – más és más, ezért egy szitakötőfaj bizonyítható vagy valószínűsíthető szaporodása egy adott helyszínen indikátor értékkel is bír, az adott vizes élőhely milyenségét, vízminőségét is jelzi. Bár egyes szitakötőfajaink „tűrőképessége” nagy, az minden faj esetében biztosan kijelenthető, specialista fajokra pedig fokozottan igaz, hogy a vizes élőhelyektartós kiszáradása, eltűnése, átalakulása számukra végzetes.
Hazai szitakötőink felismerését segíti a „Határozzunk szitakötőket” weboldal, mely www.legivadasz.hu címen érhető el. Erre az oldalra alapozva indult el Egyesületünk égisze alatt egy szitakötős adatgyűjtés, mely széles réteget céloz, eredményeivel tudományos és/vagy természetvédelmi célokat egyaránt szolgál. Az adatgyűjtő felület itt érhető el: termeszetfigyelo.mme.hu
Kezdeményezésünk abból indul ki, hogy ma már az alkalmi kirándulók, a rendszeres természetjárók rendelkeznek olyan fényképezőgépekkel, vagy mobil telefonnal, amelyekkel jó minőségű, az egyes szitakötőfajok határozását lehetővé tevő fényképek készíthetők. Nem kell tehát szitakötő szakértőnek lennie senkinek ahhoz, hogy az adatgyűjtésben részt vegyen, hiszen a feltöltött képeken látható példányokat szakember határozza meg. Természetesen örömmel vesszük, ha az amatőr szitakötő vadászok mellett profi kutatók is bekapcsolódnak az adatgyűjtésbe. A legtöbb fénykép, fényképeken keresztüli adat valószínűleg nem tudományos igényű módszeres kutatás, hanem például egy családi kirándulás eredménye lesz. Reméljük azonban azt is, hogy emellett több olyan adatközlő is csatlakozik hozzánk, aki több időt szán egy-egy terület szitakötőinek megismerésére, felmérésére. Ezt tükrözi az online felületen elérhető űrlap, ahol a kötelező minimális információkon (helyszín, időpont, fénykép a fajról) túl számos további adat, hasznos információ adható meg. A nem kötelezően kitöltendő attribútumok közül érdemes kiemelni a „szaporodóhely valószínűsítése” mezőt. Az itt található 6 kategóriából kiválasztható információ túlmutat az egyes hazai szitakötőfajok előfordulási adatainak gyűjtésén, mivel egyben az adott vizes élőhelyet is minősíti.
Alapértelmezésben a rögzített adat nyilvános, azaz minden regisztrált adatközlő láthatja a rekord pontos helyét, elolvashatja annak főbb jellemzőit. Egy jelölő négyet segítségével azonban lehetőség nyílik arra, hogy adatunk a nagyközönség számára csak az áttekintő térképeken (10×10 km-es UTM szerint) jelenjen meg.
Bízunk abban, hogy az adatgyűjtésbe bekapcsolódó amatőr és profi természetfotósok közül egyre többen válnak idővel a hazai szitakötők mind jobb ismerőjévé, és az adatbázis – szitakötőink szaporodóhelyeinek feltérképezése segítségével – egyre több adatot szolgáltat a magyarországi vizes élőhelyek előfordulásáról, állapotáról is.
Szitakötős adatgyűjtésünk folytatásaként hosszabb távon szakmai tanfolyam szervezését és egy a szitakötők védelmével foglalkozó szakosztály létrahozását is tervezzük.
Farkas Sándor
