Október elején

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok… meleg időjárás esetén újra kivirágozhatnak a gesztenyefák is, ám az őszi tájat alapvetően a nyáron zöldellő növények ilyenkorra megszínesedő levelei vagy elszáradt kórói határozzák meg. Ezek között is megfigyelhetünk azonban néhány érdekességet.

Kunkorgó árvalányhaj (Fotó: Babai Dániel)

A mezei iringó hajtásai zölden ehetők, sőt gyógyászati célokra is alkalmazhatók, októberre viszont elszáradnak és a növény föld feletti része a tőről leszakadva, széltől hajtva ördögszekérként gurul a legelőkön. Ennek a jelenségnek a magterjesztésben van fontos szerepe. A héjakút mácsonya elszáradt fejecskéit magevő madarak látogatják táplálék reményében. Ezeket a szúrós virágzatokat a textiliparban elvétve még ma is használják kártolásra, illetve vázába téve vagy koszorúba kötve remek őszi dekorációkat készíthetünk belőlük. A kunkorgó árvalányhaj rokona a régen férfiak kalapját díszítő, ma már védett árvalányhajaknak. Érdekesség, hogy bár az őszi napfényben igen megkapó látványt nyújt, a pásztorok nem kedvelik ezt a növényt, mert repítőszálas, kemény magvú termései könnyen az állatok bőrébe fúródnak.

 

 

Írta: Benedek Veronika

 

Tevékenység: