VII. FEHÉRTAVI DARVADOZÁS

A madárvonulás Dél-alföldi ünnepe. Az európai darunépesség egyik legjelentősebb vonulási útvonala Magyarország keleti felén húzódik keresztül. A százezres madártömeg őszi pihenőhelyéül néhány háborítatlan, természetvédelmi oltalom alatt álló vizes élőhely szolgál.

Az októberben még nagyrészt a Hortobágyon erőt gyűjtő darvak vonuló tömegei novemberre érik el a Kiskunsági Nemzeti Park Tisza-völgyi tájegységét. A térség daruvonulásban betöltött szerepét jól jellemzi, hogy az ezredforduló utáni évektől már tízezres nagyságrendben időznek itt a darvak. A legutóbbi évek monitoring adatai szerint az őszi vonulás során a Szegedi Fehér-tavon tartózkodó darvak létszáma november közepére elérheti akár az 50-70 ezres egyedszámot is.


Fotó: Tokody Béla

E rendkívüli természeti látványosság széles körű megismertetésére, a természet értékeinek, a természetvédelem fontosságának bemutatására tervezett fesztivál jellegű ökoturisztikai program a Fehértavi Darvadozás. 2018-ban 7. alkalommal kerül megrendezésre ez a két napos esemény.

 

PROGRAMOK
NOVEMBER 09. PÉNTEK
10:00  - TERMÉSZETKUTATÓ AKADÁLYVERSENY
14:00  - FOTÓS FUTAM - A versenykiírás szerint
14:30  - MEGNYITÓ
15:00  - DARUNÉZŐ TÚRA - Macskási gyep, „túra kezdőpont”
18:00  - FOTÓPÁLYÁZAT EREDMÉNYHIRDETÉS
18:30  - BEMUTATKOZIK A SZEGEDI VADASPARK

NOVEMBER 10. SZOMBAT
06:00  - HAJNALI TÚRA A FEHÉRTÓHOZ - Macskási gyep, „túra kezdőpont”
08:00  - KERÉKPÁRTÚRA - A Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben
- KISVONATOZÁS A FEHÉRTAVI HALVASÚTON
A Fehértói Halászcsárdától 08:00-13:00-ig minden egész órakor indul a KNPI Kutatóházig,
07:00  - MADÁRGYŰRŰZÉSI BEMUTATÓ Ikerház (MME gyűrűző központ), 12:00-ig
- ÚJ TANÖSVÉNY BEMUTATÁSA
- JÁTSZÓHÁZ ÉS KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
- DARU-BEMUTATÓ – VETÍTÉSSEL
- LOVASKOCSIS TÚRAVEZETÉS (200.-FT/FŐ)
- HELYI TERMÉK BEMUTATÓ
- BÁBOS MESESAROK
10:00  - „ÁLLATI” MEGLEPETÉSEK -Tóth Gábor –madarak
11:00  - DARU FUTÁS FÉLMARATON
12:00  - RAJZPÁLYÁZAT EREDMÉNYHIRDETÉS
13:00  - „ÁLLATI” MEGLEPETÉSEK -Pannon Eagle – kutyás bemutató
14:00  - FOTÓS FUTAM ZÁRÁSA
15:00  - „DARU BÚCSÚZTATÓ” Túra a Fehértó esti darumozgalmának megtekintésére
18:00  - FOTÓS FUTAM EREDMÉNYHIRDETÉS, ÉS VETÍTÉS A NAP KÉPEIBŐL
19:00 -LIBAVACSORA (Rendelés: Postakocsi Csárda)

 

A CSONGRÁD MEGYEI HELYI CSOPORT PROGRAMJAI

NOVEMBER 10. SZOMBAT
7:00-12:00  - MADÁRGYŰRŰZÉSI BEMUTATÓ – Szalakóta Látogatóközpont (Ikerház-FOT)
08:00  - RÖVID TANÖSVÉNY TÚRA (1,5 km) - Indulás: Szalakóta Látogatóközpont (Ikerház-FOT)
10:00  - RÖVID TANÖSVÉNY TÚRA (1,5 km) - Indulás: Szalakóta Látogatóközpont (Ikerház-FOT)
11:00  - HOSSZÚ TANÖSVÉNY TÚRA (4km)  - Indulás: Szalakóta Látogatóközpont (Ikerház-FOT)
12:00  - RÖVID TANÖSVÉNY TÚRA (1,5 km) - Indulás: Szalakóta Látogatóközpont (Ikerház-FOT)
14:00  - RÖVID TANÖSVÉNY TÚRA (1,5 km) - Indulás: Szalakóta Látogatóközpont (Ikerház-FOT)

TOVÁBBI PROGRAMOK:
- BEMUTATKOZIK AZ MME
- FILMVETÍTÉS:

FILMDZSUNGEL STUDIÓ: DARUMADÁR FENN AZ ÉGEN  ( A Natura 2000 területekkel kapcsolatos tájékoztatás,bemutatás és szemléletformálás egységes eszközrendszerének  kialakítása a HNPI működési területén, KEHOP -4.1.0-15-201600012, a film a HNP megbízásából, Európai Uniós forrásból készült el.)

SZÉLL ANTAL: A DARVAK VONULÁSA

A Postakocsi Csárda és a Szalakóta Látogatóközpont (Ikerház-FOT) között óránként közlekedik ingyenes mikrobusz.
Segítség a Szalakóta Látogatóközponthoz való kijutáshoz: www.fotringing.hu