Partfal felújítások a Gödöllői-dombságban

Az MME Gödöllői Helyi Csoportja több mint 20 éve követi nyomon a Gödöllői-dombság gyurgyalag és partifecske állományát. A monitoring tevékenység mellett igyekszünk a fészkelőhelyek gondozására is erőt fordítani.

Gyurgyalag partfal felújítás

Veresegyházán az egykori homokbányában, illetve mára a helyén kialakított Álomhegyi-tó partján április elején minden évben a helyi önkormányzattal együttműködve gépi erővel megújítjuk a partfalat a partifecskék számára. A Gödöllői-dombságban a gyurgyalagok nagy része nem partfalakba, hanem domboldalakba, földutak szegélyébe ássa üregét. A megmaradt kevés partfal néhány évente szintén megújításra szorul.


A veresegyházi partfal (Fotók: MME Gödöllői helyi csoport)

Idén tavasszal önkéntesek munkájával újítottuk meg Bagon az illegális cross-pálya területén található partfalakat, valamint Domony térségében egy másik partfalat. Mindkét területen gondot okoz a terepmotorozás, kvadozás és a terepjárózás, ezen tevékenységek ellen ebben az évben a partfalakon keresztülmenő, kivájt autónyomokat megástuk és helyben talált faanyagokból jelképes kerítést építettünk.


A bagi illegális crosspálya felújítás előtt és után 


Bízunk benne, hogy a jelképes kerítés megmarad


A domonyi partfal felújítás előtt és után

Reméljük, ezek a jelzések elegendőnek bizonyulnak ahhoz, hogy a partfalak épen megmaradjanak a jövő évre is. 


A bagi önkéntes csapat

Ezúton is köszönjük az önkéntesek munkáját.

Az élőhelykezelési munkálatokat a LIFE NGO4GD(HU/000037) "Közösen a természetért" elnevezésű pályázat támogatta.