Tévednek-e a madarak?

Az apró termetű madarak, ha meglátnak pl. egy karvalyt, akkor riadót fújnak és elbújnak előle a sűrűbe. A legtöbbször nem magára az adott ragadozómadár fajra reagálnak, hanem annak a sziluettjére, azaz a szárny/farok hosszára, alakjára, arányaira. Azonban pár hete rendszeresen tévednek a madarak és feleslegesen menekülnek.
 


Az oka, hogy délebbről hazaérkeznek az örvös galambok.  Ő magevő, így semmi tartanivalójuk az énekesmadaraknak tőle, ám a sziluettje hasonlit egy kisebb testű ragadozómadárhoz. Ráadásul a cinegék és társaik "elszoktak" kissé az örvös galambtól, hiszen nagyobb részük elvonul tőlünk és melegebb tájakon tölti a telet. Most, hogy egyre több példány megjelent -településeken, erdőkben, parkokban egyaránt- a madarak majd szép lassan hozzászoknak ismét a jelenlétükhöz, ám addig sokszor meg lehet figyelni még, hogy egész cinegecsapatok menekülnek a bokor mélyére egy hirtelen feltűnő és felettük átrepülő örvös galamb láttán.

Írta: Kincses László, Fotó: Orbán Zoltán.