17. Országos Sasszinkron – 2020. január 17-19.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve immáron 17. alkalommal szervezi meg az Országos Sasszinkront, a hazánkban telelő ragadozómadarak éves számlálását 2020. január 17-19. között.

Országos Sasszinkron eredmények 2004-2019 között (Forrás: MME Monitoring Központ)


Magyarország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van. Legnagyobb számban rétisasok telelnek nálunk, mivel a nem vonuló hazai fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak. Ugyancsak nálunk tölti a telet a parlagi sas kárpát-medencei költőállományából származó fiatal egyedek nagy része is. Ritkaságnak számít ugyan, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is.

Az MME a partnereivel 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, ún. „szinkron” felmérését. Ehhez az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében 2018-ban a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak, és 2019 után idén is csatlakoznak,  így a legjelentősebb sastelelőhelyek ellenőrzésére immáron az egész Kárpát-medencében sor kerül.

 

Lakossági program

Annak érdekében, hogy a lakosság jobban megismerhesse a ragadozómadarak életét, a 17. Országos Sasszinkronhoz kapcsolódva az MME a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen, a jászsági Sasközpontban idén is megszervezi az immáron 6. Sasnap programot 2020. január 18. szombat 9.30-16.00 között. Itt az érdeklődők két ragadozómadár számláló túrán, interaktív ragadozómadár bemutatón, madárházas szakvezetésen, előadásokon, filmvetítéseken és szemléletformáló játékokon vehetnek részt, továbbá a Sasközpontból állványos teleszkóppal figyelhetik meg a közeli sasetetőre látogató madarakat. Részletek a Sasközpont Facebook-oldalán >>  

 

Tájékoztató a felmérésben résztvevő szakemberek számára

Kérünk mindenkit (kivéve a MAP megfigyelőket!*), hogy a felmérésekhez a letölthető adatlapot használja a program ismertetőjében leírtak szerint!

További tájékozódást segítő ismertető: 

Az „ADATLAP” munkalap mellett a „KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ” elnevezésű munkalapot is érdemes kinyomtatni (mindkettő egy-egy A4-es oldalra szerkesztett formában található).

Annak érdekében, hogy a teljes körű összesítést mielőbb elkészíthessük, kérünk mindenkit, hogy a felmérést követően azonnal, de legkésőbb január 20. éjfélig (a felmérést követő hétfő) küldje el az adatokat monitoring@mme.hu email címre!

*Fontos kiegészítés MAP megfigyelőknek:

  • A MAP adatbázisba rendszeresen (vagy kevésbé rendszeresen) feltöltők természetesen a megszokott MAP fajlistázás keretében végzett bejárásaik adataival is hozzájárulhatnak a Sasszinkron felmérés eredményeihez.
  • Ha a MAP-ba feltöltik az adatokat, akkor arra kérjük őket, hogy a sasszinkronos excel táblát ne használják, az adatok felesleges duplikációjának elkerülése végett!
  • Arra is megkérjük adatgyűjtőinket, hogy ezen a hétvégén minden ragadozómadár esetében számlálást is végezzenek, tehát az egyedszám mezőt is töltsék ki a MAP adatfeltöltés során!
     
MME 1% felajánlási felhívás
Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a
személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk
munkáját. Köszönjük!

 

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!