2013-as "Év Madara" kirándulások - Beszámoló

Az MME Tápió-vidéki Helyi Csoportja több túrát is szervezett a kókai gyurgyalagtelepre, a trópusi szépségű és fokozottan védett madár bemutatására és megismertetésére. A június 29-én tartott ökotúrán 61-en, július 13-án pedig 23-an szerezhettek új ismereteket a 2013-as Év Madaráról, a gyurgyalagról.

Megfigyelés (Fotó: Kertész László)


Június 29-én egy ökotúra keretében zajlott a kirándulás. A vendégek a Tóth Pince jóvoltából a kulináris élvezeteknek is hódolhattak. A finom reggeli és a program ismertetése után egy rövid filmet vetítettünk a gyurgyalagról, majd pedig lovas fogatokkal elindultunk a mintegy 2 kilométerre lévő úti célunk felé.

Megyfigyelő túra (Fotó: Kertész László)
Megfigyelés (Fotó: Kertész László)
Gyurgyalagokat várva.
(Fotó: Kertész László)


Rövid időre megálltunk a Margit-hegy lábánál lévő Bereg-kútnál, ahol a forráskút, a hajdani strandfürdő és vízimalom történetét ismerhette meg a hallgatóság.

A gyurgyalagok költése az idén kb. egy héttel később kezdődött a május eleji hűvös, esős időjárás miatt. A kotlás javában zajlott, a tojók a fészkelőüregekben tartózkodtak, így csak a hím madarakat láthattuk amint a rét fölött vadásztak a repülő rovarokra.

Porfürdőző gyurgyalag (Fotó: Máté Bence)
Porfürdőző gyurgyalag
(Fotó: Máté Bence)


A telep mellett húzódó villanyvezetéken és a távolabbi fák száraz ágain rövid időre megpihentek, így jól látható volt a csőrükben tartott zsákmányuk.

Gyurgyalag szitakötővel (Fotó: Lóki Csaba)
Gyurgyalag zsákmányával
(Fotó: Lóki Csaba)


A madarak megfigyelése után a Tóth Farm ősi magyar háziállat fajtáit tekintettük meg egy 15 perces kocsizást követően. A szürke marhák, rackák, cigáják, kecskék és a mangalicák a Farm udvarán deleltek. Az állatbemutató után visszatértünk az Alsó-hegyen lévő Tóth Pincéhez ahol elfogyasztottuk az ízletes ebédet. A program zárásaként a vendégek helyben készült portékákból, termékekből vásárolhattak.

Szürkemarha (Fotó: Orbán Zoltán)
Szürke marha
(Fotó: Orbán Zoltán)


A túra jó hangulatban telt, viszont a lovaskocsin lévő férőhelyek hiánya miatt az egyik fogatnak kétszer kellett fordulni és ez kissé beárnyékolta a nap sikerességét. Mentségünkre szolgáljon, hogy a túra előtti napon lemondta a részvételt az egyik fogat tulajdonosa.


Július 13-án Kiskunlacházáról érkezett egy általános iskolásokból és felnőtt kísérőikből álló csoport. A túra elején a Helyi Csoport telephelyének udvarán bemutattuk a madárbarát kert madárvédelmi eszközeit, fészekodúkat, madáretetőket, madáritatót, a veréblakótelep idei második költését, majd gyalogosan közelítettük meg a gyurgyalagtelepet a NATURA 2000 területen lévő égeres mocsárerdőn keresztül. A túrát a Tóth Farm állatállományának a megtekintése zárta.


MME adhat vonal: 13600/40
Hívásával 250 Ft-tal támogatja az MME madárvédelmi munkáját.
Köszönjük!






Kertész László
MME Tápió-vidéki Helyi Csoport

A fenti kis képen szemlélődők csoportja látható
(Fotó: Kertész László)


Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!