91 százalékkal csökkent a fülemülék száma Nagy - Britanniában

Egy új kutatás eredményei szerint a világ ünnepelt énekesmadarának száma drasztikusan, több mint 90 százalékkal csökkent Nagy - Britanniában. Bár egy ideje már aggódtak a csökkenő tendencia miatt, de annak
mértéke sokként érte a BTO (British Trust for Ornithology ) kutatóit,
akik a felfedezést tették.

Ez a legnagyobb populációcsökkenés, mióta az Angliában költő madarakról kutatásokat készítenek; eltekintve a mezei verebek számától, ami megtizedelődött az intenzív mezőgazdasági művelés miatt, és 93 százalékkal csökkent.

„Minden 10 fülemüléből, ami énekelt még mikor én születtem 40 évvel ezelőtt, ma már csak egy dalol” – mondta Dr Chris Hewson, a BTO szakembere. „A többi eltűnt. Ez az az arány, amiről beszélünk. Kijózanító, nem igaz?”

A fülemülék számának csökkenése visszavezethető azokra az okokra, amik miatt a vonuló madarak száma is csökken. Az elmúlt hónapban olvasható volt az egyik legismertebb angol lapban (The Independent), hogy a fő kiváltó oka a csökkenésnek a szarvasok szaporulatrobbanása. Ezek a vadak az aljnövényzetet, a cserjeszintet (a fásszárú bokrokat) gyakorlatilag teljesen tönkre teszik táplálkozásuk miatt, ez a környezet lenne az, ami a fülemüle fészkelőhelyét biztosítja.

Állhatnak a jelenség mögött más problémák is, amik érintik az afrikai területeken telelő többi madarat is. Nyugat – Afrikában a Száhel övezetben több nehézséggel is szembe kell nézniük, ugyanúgy, mint a fitiszfüzikének, a kerti poszátának és a kakukknak.

Dr Hewson szerint Vörös Listás fajjá kellene válnia a fülemülének, mint Nagy Britannia legfenyegetettebb madarának; a fent említett madarak is jelölve vannak már. A Vörös Listát öt évente frissítik.

„Szomorú a helyzet. Rengetegen nőttek fel úgy, hogy hallották énekelni a fülemülét, és most sokaknak egyáltalán nem lesz rá esélye.”


Tények:
1967 és 2007 között 91 százalékos a becsült csökkenése a fülemüléknek Nagy - Britanniában.
1817-ben írta John Keats híres költeményét, címe: Óda a csalogányhoz (Ode to a Nightingale).

A cikk teljes, angol nyelvű változata itt olvasható.

(Szerző: Michael McCarthy, környezeti szerkesztő)
 
 


 Az MME honlapjának fejlesztése az Európai Unió
támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával
valósult meg a TÁMOP-2.5.1-07/1-2008-0098 projekt
keretében

 



Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!