A műholdas jeladóval jelölt kék vércsék már közel járnak feltételezett telelőhelyükhöz – helyzetjelentés 7000 km után

Kevesebb, mint három hete kerekedtek fel vándorútjukra a költési időszakban a Kárpát-medencében műholdas jeladóval jelölt kék vércsék. Ha a madarak a korábban tapasztalt sebességgel haladnak tovább, néhány napon belül elérhetik „téli szálláshelyüket”. Eközben itthon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársai azt tervezik, hogy követik a madaraikat Afrikába. Céljuk, hogy felmérjék a hazánkban fokozottan védett kék vércsékre a telelőhelyen leselkedő veszélyeztető tényezőket.

Az Afrika déli része felé tartó madarak sikerrel átkeltek a Szaharán. Egyedül Csenge sorsa kétséges, a sivatag közepéről érkezett utoljára adat róla. Valószínűleg az adója mondta fel a szolgálatot, mely már korábban is működési zavarokkal küzdött.

Heni és a tőle alig pár kilométerre repülő Csalán az esőerdők átszelése után már a dél-afrikai szavannák kapujában jár. Anita és Virág is ugyanazon az útvonalon, de lemaradva követi őket. A működő jeladókkal vonuló madarak közül egyedül Hárpia nem vágott még neki az esőerdők átrepülésének, ő a mai napig is a Csád-tótól délre tartózkodik.

A szerveződő tudományos expedíció tagjai remélik; a külföldi utazók számára könnyen elérhető Namíbia, Botswana esetleg Dél-Afrika lesz a kék vércsék „végállomása” és nem a kevésbé biztonságos Angola.

Megáll-e Angolában Heni és Csalán? Képes lesz-e baj nélkül átjutni az esőerdőkön Virág és Anita? Meddig marad Hárpia a Csád-tónál?  Válaszok a www.falcoproject.hu oldalon.

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!