A pacsmagi oktatóközpont bővítése várható

Az MME pacsmagi oktatóközpontja 6,5 millió forint támogatást nyert az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatóságához benyújtott pályázaton.

Az oktatóközpont vezetője, Molnár Zoltán elmondta, hogy a támogatást az épület tetőszerkezetének felújítására fogják fordítani. A tetőtér részleges beépítésével új szálláshelyeket nyernek (4 szoba, 1 mosdó kerül kialakításra).

A pacsmagi erdei iskola a Pacsmagi -halastavak országos jelentőségű természetvédelmi terület közvetlen szomszédságában található. 230 madárfaj jelenlétét sikerült kimutatni a területen, melyből 88 faj költött is a Koppány völgyében. 1990-ben országos jelentőségű védett területté, majd 1997-ben ramsari területté nyilvánították. A közelben található a Gyulaji erdőrezervátum.

Az okatóközpont évek óta sikeresen működik, Molnár Zoltán mellett Antli István erdőmérnök, valamint kísérő szaktanárok foglalkoznak a gyerekekkel. A legfontosabb cél a természetközpontú gondolkodásmód kialakítása. A tanulók 3-5 fős csoportokban, a hét minden napján terepgyakorlat formájában végzik feladataikat. A programok között diavetítés, növényhatározás, erdei életközösségek tanulmányozása, madár- , hüllő-, növényhatározás, madárgyűrűzés, időjárás megfigyelés is helyet kap.

Az oktatóközpontban minden érdeklődőt szeretettel várnak 10 és 18 éves kor között.

Jelentkezni lehet:
Molnár Zoltán
7090 Tamási, József A. ltp. 13
30/405-7624

További információ:
MME táborok | Madarász Suli

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!