Afrikában folytatódik a BirdLife International madármegfigyelő versenye

Az MME nemzetközi ernyőszervezete, a BirdLife International az idén először Dél-Afrikában is megszervezi a nagy sikerű Spring Alive programsorozatot. A 8-12 év közötti gyerekek részvételével zajló madármegfigyelő verseny – nevével ellentétben – szeptember 3-án indul és november végéig tart. Az akció célja, hogy az Európából elvándorolt madarak teljes migrációs ciklusát nyomon követhessük.

A program indulóeseményét a durbani King Shaka repülőtér melletti Moreland-ben tartják, ahol füsti- és sarlósfecskék mellett, az első telelni érkező fehér gólyákat, kakukkokat, gyurgyalagokat is üdvözlik a helyiek. A nyitóprogramot számos helyi rendezvény követi, sőt a versenyhez kapcsolódva az MME dél-afrikai partnere idén a füsti fecskét választotta az Év madarának.

A Spring Alive idei európai helyszínein az öt madárfaj több mint 125 ezer egyedét figyelték meg a gyerekek. Magasan a legtöbb megfigyelés Oroszországból és Olaszországból érkezett, Magyarország a 23. helyen végzett 113 hazatérő madár regisztrálásával. A legnagyobb számban (36%) füsti fecske megfigyeléseiket töltötték fel a résztvevők a Spring Alive honlapjára, második helyen (29%) a sarlósfecske végzett. A kakukk 23 százalékkal még felfért a dobogóra, míg hazánk egyik emblematikus madara, a fehér gólya a negyedik helyet szerezte meg (10%). Az idén új belépőként a gyurgyalag is versenybe szállt, de sereghajtóként végzett 3 százalékkal.







Köszönjük, hogy egy százalék felajánlásával az MME madárvédelmi munkáját támogatta!


Berényi Zsombor, Szász Péter

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!