Áramszolgáltatók családi napja Szögligeten - Beszámoló

Vidám családi programmal várta az MME Gömör-Tornai Helyi Csoportja és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság az ÉMÁSZ dolgozóit 2013. június 1-jén. Az áramszolgáltató cég sárospataki, putnoki, miskolci és kazincbarcikai munkatársai családtagjaikkal együtt mintegy ötvenen gyűltek össze a szögligeti Szalamandra-háznál.

Áramszolgálttók Napja (Fotó: Boldogh Sándor)


A felnőttek először a madárvédelem közös lehetőségeiről szóló tájékoztató előadást hallgatták meg, ezalatt a játszóházban a kicsik elmélyülten gyártották a papírgólyákat és színezték a madaras kifestőket.

Készülnek a papírgólyák a játszóházban (Fotó: Farkas Emese)
Készülnek a papírgólyák a játszóházban
(Fotó: Farkas Emese)


A vetélkedőben aztán már családonként egy-egy csapatot alkotva mérték össze tudásukat és ügyességüket. Az év madara totónál kiderült, ki mennyire ismerik a gyurgyalagot; majd éhes „madárfiókák” kitátott csőrébe kellett célba találni egy-egy „óriáshernyóval”.

Ügyességi játékok (Fotó: Boldogh Sándor)
A gyurmatojásokat óvatosan egyensúlyozva próbálták a
gallyfészekbe szállítani.


Költöüreget szimulálva (Fotó: Baldogh Sándor)

A papírgurigákból összeállított „költőüregen” keresztül egy-egy „gyurgyalagtojás”
„fészekbe” juttatása igazi csapatmunkát igényelt.
(Fotók: Boldogh Sándor)


A vetélkedő után a résztvevők barlangtúrára indultak a Baradla-barlangban, végül Szinpetriben megcsodálták a Guinness-rekorder Világ Legnagyobb Könyvét.

A családi nap tovább mélyítette a három szervezet sokéves jó kapcsolatát, és új lendületet adott a további együttműködésnek.






Köszönjük, hogy egy százalék felajánlásával az MME madárvédelmi munkáját támogatta!


Farkas Emese
Gömör-Tornai Helyi Csoport

A fenti kis képen a rendezvény helyszíne látható
(Fotó: Boldogh Sándor)


Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!