Az MME is részt vesz a KÖVET Egyesület által szervezett CSR Piac 2011 rendezvényen

Az MME is részt vesz a KÖVET Egyesület által szervezett CSR Piac 2011 rendezvényen 2011. június 2-án Budapesten, a Millenáris Nagycsarnokban. A második alkalommal megrendezett kiállítás informális környezetben biztosít lehetőséget a vállalatoknak, hogy felelős vállalatirányítás terén elért eredményeiket bemutassák.

CSR Piac logó


A piactér különféle témakörök köré szerveződő standokból épül fel, melyekben a vállalatok a CSR területén megoldani kívánt problémáikat és az azokra bevezetett innovatív megoldásaikat mutatják be az érdeklődőknek. A rendezvény szakmai tartalmát a vállalati jó példák megismerésének lehetőségén túl két délelőtti és két délutáni műhelybeszélgetés gazdagítja, melynek témái lesznek: a CSR helyzete Európában és Magyarországon, a vállalati önkéntesség és az Enterprise 2020 kezdeményezés, a jövő vállalkozása. A 2011-es kiállítás a magyar EU-elnökség hivatalos kísérőrendezvénye lesz.

A 2011-es CSR Piacon azok a civil szervezetek is bemutatkozási lehetőséghez jutnak, melyek vállalatokkal közösen valósítanak meg programokat, illetve a vállalati önkéntesség terén nyújtanak segítséget a cégeknek. A rendezvény kiváló alkalmat biztosít a felelősen gondolkodó vállalatokkal való személyes találkozásra, tapasztalatcserére és a jövőbeni együttműködések megalapozására.

A 2011. május 10-ig jelentkezők a részvételi díjból 20% kedvezményt kapnak.


További részletek itt>>





Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!






Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!