Bagolytúra beszámoló a Balaton déli partjáról

A Balaton déli partjának vidéke igen változatos élőhelyeket tekintve. Nemcsak vizes élőhelyek, hanem sztyeppmaradványok vagy nagyobb erdők is megtalálhatók itt. Az MME Dél-Balatoni Helyi Csoportja már harmadik alkalommal rendezte meg 2013. április 27-én a Bagolytúrát, melyen több mint száz érdeklődő vett részt.

Költőládák ellenőrzése (Fotó: Kovács Gyula)


A néhány km-es túra Szántódpusztáról indult délkeleti irányba a közeli erdőkbe. Többen kerékpárral vagy gyalogosan tették meg a távot. A csoport bagolyvédelmi programjának vezetője, Tóth Tamás kalauzolta a résztvevőket Jakus Lászlón és Kovács Gyulán kívül. Tamás több mint tíz éve foglalkozik baglyok védelmével. A macskabagoly odúk kihelyezésén túl még számos gyöngybaglyot, kuvikot és füleskuvikot telepített meg sikeresen a térségben.

Szemlélődők serege (Fotó: Kovács Gyula)
Szemlélődők serege


Általános jelenség hazánkban, hogy kevés az idős erdő, kevés az odvas fa, így az odúkban költő madárfajok nehezen találnak fészkelő helyet. Odúk telepítésével segíthetjük a madarakat, így a baglyok költését is.

Fiókák fotózása (Fotó: Kovács Gyula)
Fiókák fotózása
(Fotók: Kovács Gyula)


A túra során három odút ellenőriztünk, melyből kettőben voltak fiókák, így minden érdeklődő megtekinthette a bagolyfiókákat. Az első ellenőrzésnél még az egyik szülőmadarat is sikerült megpillantani pár másodpercre. A túra előkészítése során, két héttel korábban Tamás már ellenőrizte ezt a költést, amikor sikerült megfogni az öreg madarakat is. Kiderült, hogy az egyik szülőt innen kb. 15 km-re Tabnál jelölte három évvel korábban. A második odúban fészkelő madár pedig már a negyedik éve használja ugyanazt a költőhelyet.



Bagolytúra összefoglalója
(Videó: Pánczél Mátyás)


A túrát bográcsban főtt pörkölt elfogyasztásával zártuk. Köszönjük minden segítőnek és a SEFAG Zrt.-nek a segítséget! Köszönjük a résztvevőknek, jövőre ismét várunk mindenkit!









Kovács Gyula
MME Dél- Balatoni Helyi Csoport


A felső kis képen a költőláda ellenőrzése látható
(Fotó: Kovács Gyula)


Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!