Szalakótavédelem a Felső-Kiskunságban - beszámoló a 2018-as évről

Az idei terepszezon is sok munkával és szép eredményekkel zárult.
A „gazdálkodókkal a szalakótákért” program keretében újabb fatelepítést végeztünk a Bösztör és Tass környékén. 106 facsemetét ültettünk önkénteseink hatékony munkájának segítségével. Szintén a kora tavaszi időszakban visszahelyeztük a megjavított odúkat.

Öreg szalakóta színes gyűrűvel (Fotó: Lendvai Csaba)

Nagyszerű év volt, mivel a szalakóták idő előtt és nagy számban érkeztek költeni. Nagy volt a kontraszt a 2017-es évvel, amikor a szalakóták május végén jöttek csak meg. Nagyon vártuk a műholdas jeladóval felszerelt Elevent is, aki május első napjaiban ért haza, közel egy hónappal korábban, mint tavaly. Ebben az évben „személyesen” nem találkoztunk vele, biztosan nem a korábbi odúját használta. Sajnos sokszor próbálkozás ellenére sem sikerült megfigyelnünk. Szeptember elején ismét elindult Afrikába, immáron 3. alkalommal jeladóval a hátán. Ezzel ő a rekorder a hazai jeladós madarak között.

Eleven, a jeladós szalakóta (Fotó: Lendvai Csaba)
Eleven, a jeladós szalakóta (Fotó: Lendvai Csaba)


A madarak költést a korai érkezésnek megfelelően gyorsan meg is kezdték. Az adatok alapján volt olyan egyed, amely május 8-a körül már tojásokat rakott és kotlani is kezdett (tavaly ilyenkor még Afrikában járt a madarak egy jó része, vagy éppen a Boszporusz környékén mozgott). Május második felében megindult a költőládák ellenőrzése, és az öreg példányok jelölése. Összesen 79 adult madár került kézre és ebből 36 volt új gyűrűs, és 43 korábban jelölt egyed.

Elengedés (Fotó: Lendvai Csaba)
Elengedés (Fotó: Lendvai Csaba)

A fotón a ornitológiai és a területjelző zöld gyűrű látható (Fotó: Lendvai Csaba)
A fotón a ornitológiai és a területjelző zöld gyűrű látható (Fotó: Lendvai Csaba)


Június közepétől indult a fiókaszezon, amely során 291 fiókára került gyűrű. 206 ládát kezelünk,. A kuvik számára kihelyezett szivar alakú odukban is előfordul költésük, idén 3 ilyen esetet jeleztek. Az idei évben Kunszentmiklós, Tatárszentgyörgy, Kunadacs, Kunbaracs, Kunpeszér, Ladánybene és Lajosmizse térségében cseh madárvédők által kihelyezett odukat (59 db) is ellenőriztünk.
Az eredmények a következők voltak:
-    Az általunk ellenőrzött odukban 142 pár költött, 3 pár hengeres kuvik odút használt. Tehát a működési területünken mesterséges odukban 145 pár költéséről tudunk, továbbá 4 pár természetes odúban való költését észleltük. A teljes állomány a vizsgált területen* tehát 149 pár. A költőládákban összesen 386 fióka nevelkedett és repült ki, a csak tojásos időszakban ellenőrzött odukban még 84 tojásból is bizonyára sok kelt ki és indult el Afrika felé.
-    Az általunk kihelyezett és fenntartott odukban 83 pár költött szemben a tavalyi 51 párral (2018-ban 36 új láda került ki, amelyben 14 pár költött),
-    a Kuvik Oltalmi Egyesület odúiban 8 pár költött,
-    a cseh madarászok által kihelyezett és általunk vizsgált 59 odúból 50-ben költött szalakóta,
-    egyéb odukban 4 pár,
-    természetes odúban 4 párt találtunk.

Nagyon ritka 7 tojásos fészekalj (Fotó: Lendvai Csaba)
Nagyon ritka 7 tojásos fészekalj (Fotó: Lendvai Csaba)

Kirepülés előtt álló fióka (Fotó: Lendvai Csaba)
Kirepülés előtt álló fióka (Fotó: Lendvai Csaba)


A szalakóta odúk ellenőrzése során 5 esetben találtunk füleskuvik költést. Ezek az Afrikában telelő baglyok kis számban minden évben beköltöznek a nagyméretű D odukba. Csóka 11 odúnkat foglalta el Dömsöd és Bugyi határában, de sok helyen mezei veréb is költött. A korábbi évekkel ellentétben kivadult házi méhek csak 2 esetben foglalták el odúinkat. Kitelepítésüket sikerrel oldották meg méhészek. Egy esetben széncinege költött Bugyi mellett egy ládában.


Segítségünkre voltak az idei évben: Szász László, K. Szabó Attila, Juhász Imre, Bárdos Imre, Sarlós Dávid, Karcza Zsolt, Lukács Katalin, Ócsai Péter, Meszlényi András, Győrfy Hunor, Schrodt Olivér, Ozogány Katalin, Bátky Gellért.

Köszönjük önkénteseinknek az áldozatos munkát!

A munkát "A szalakóta védelme a Kárpát-medencében (LIFE13/NAT/HU/000081)" című LIFE+ pályázat keretében végeztük.

*Bugyi, Kiskunlacháza, Apaj, Dömsöd, Kunpeszér, Kunszentmiklós, Bösztör (Szabadszállás), Tass, Szalkszentmárton, Tatárszentgyörgy, Dabas, Pusztavacs, Ladánybene, Kunbaracs, Kunadacs, Lajosmizse, Vecsés, Üllő, Csévharaszt, Monor