Vércsevédelmi munka a Felső-Kiskunságban

Az elmúlt években az aktív szalakóta-védelmi munkák mellett egyre több figyelmet fordítottunk a Felső-Kiskunság vörös és kék vércséinek megőrzésére is. Tapasztalataink szerint a vörös vércsék számára ez a vidék nagyon kedvező, de a fészkelési lehetőségek limitáltak.

Adult hím kék vércse (Fotó: Lendvai Csaba)

Kisebb számban kék vércsék is élnek errefelé, viszont költésre alkalmas vetési varjú telepből nincs túl sok. Az első kék vércsék számára megfelelő odútelepeket 6-7 évvel ezelőtt helyeztük önkéntesek segítségével, amelyben Szász László munkáját ki kell emelnünk. Az eredmények a területek egy részén bíztató volt. Ismerve a faj állományának ingadozását, kellett várni pár évet az értékeléshez. Az utóbbi időszakban két mesterséges ládákból kialakított telepen alakult ki stabil állomány (4-7 pár, Kunszentmiklós és Apaj környéke), ami területi viszonylatban jónak mondható. Ezek mellett több varjútelep is bővült, amelyek megürült gallyfészkeit szintén előszeretettel használják a kék vércsék. Utóbbiak esetében nincs pontos adatunk, mivel ezek ellenőrzése sok esetben nem kivitelezhető komoly zavarás nélkül. Néhány magányosan költő párról is volt tudomásunk. Fontos megemlíteni, hogy a  kék vércse telepesen költő faj, amelynek bizonyítottan nagyobb költési sikeressége „közösségben”, mint szoliter módon.

Adult hím kék vércse (Fotó: Lendvai Csaba)
Adult hím kék vércse (Fotó: Lendvai Csaba)

Kék vércse fiókák (Fotó: Lendvai Csaba)
Kék vércse fiókák (Fotó: Lendvai Csaba)

A 2021-es terepszezonban 97 ládát ellenőriztünk, amelyben 38 pár vörös vércse és 10-12 pár kék vércse költött. Az eredmények szerint 2-3 kék vércse fióka volt fészkenként, a vörös vércsék 2-5 fiókát neveltek. A vizsgált területen a szoliter vércseládákat jelentős részben foglalták vörös vércsék, bár az idei év kicsit gyengébbnek bizonyult, voltak olyan „bevált” költőhelyek, amelyek idén üresek maradtak. Amikor lehetőség nyílt rá, akkor gallyfészkeket is ellenőriztünk.
Érdekességek is akadtak idén, ugyanis egyik vércseládában szalakótapár fogott költésbe. Ez is mutatja, hogy jó táplálkozóhelyeken hiány van a költőodúból. Ennek ellentétére is volt példa, ugyanis 4 helyen tapasztaltuk, hogy leesett tetejű szalakóta ládában vörös vércsék telepedtek meg.

Vörös vércse fészekalj leesett tetejű szalakóta odúban (Fotó: Lendvai Csaba)
Vörös vércse fészekalj leesett tetejű szalakóta odúban (Fotó: Lendvai Csaba)
 

Az őszi-téli időszak a karbantartásokról szól, amelyet novemberben meg is kezdtünk. Újabb telepet fogunk kihelyezni Bugyi határában, illetve már bővítettük apaji telepünket. Igyekszünk a régi tönkrement odúkat felújítani, amely anyag és költséghatékony megoldás.
A tavalyi évtől megkezdődtek a színes gyűrűs jelölések is, amelyekből már értékes megkerülések is származtak.
A 2021-es fenntartási munkákban köszönet illeti Bárdos Imrét, Juhász Imrét és Ócsai Pétert!
A felmérésekben és a gyűrűzésben nyújtott segítséget: Csortos Csaba, Karcza Zsolt, Kenéz Attila, Lukács Kata, Márton Kata, Meszlényi András, Ozogány Kata, Ócsai Péter, Sarlós Dávid, Spilák Csaba

Vércseláda kihelyezés (Fotó: Lendvai Csaba)
Vércseláda kihelyezés (Fotó: Lendvai Csaba)

A vércsetelep újonnan kihelyezett ládái (Fotó: Lendvai Csaba)
A vércsetelep újonnan kihelyezett ládái (Fotó: Lendvai Csaba)