Szafari otthon - élvezzük a nyári Madárbarát kert örömeit!

A mesterséges odúkkal, itatóval és porfürdővel, darázsgarázsokkal és egyebekkel gazdagított Madárbarát kert lakói rengeteg látnivalóval, remek élményekkel hálálják meg a gondoskodást. Szánjunk rá egy kis időt, és ismerkedjünk meg velük közelebbről!

 

Bár a Madárbarát kert madarai ugyan olyan vad állatok, mint az erdőn-mezőn élő rokonaik, mivel körülöttünk élnek, hozzászoktak a jelenlétünkhöz, ezért közelebb is engednek magukhoz. Képes beszámolónk egy fővárosi madárbarát kert nyári délelőtti állatmegfigyelő élményeit mutatja be.


 A Madárbarát kert program lényege, hogy a különböző környezetgazdagító
eszközök alkalmazásával kiszolgáljuk az állatok igényeit. Ezeknek
köszönhető, hogy ebben a budapesti kertben egyszerre három
helyen is költenek a madarak: a bal oldali nyílnál egy
barátposzáta, a középsőnél egy széncinege, a
jobb oldalinál pedig egy fekete rigó  pár
(Fotó: Czinege Anett).
   

 A poszáták boszorkányos ügyességgel rejtették el a fészküket a
bejárat melletti, ezért meglehetősen zavart bokorba, ...
 
 
 ... amit tökéletesen eltakarnak a levelek (a fészek a kép közepén van). ...
 
 
 ... Ezeket óvatosan széthajtva feltárul a fészek a kirepülés előtt álló
fiókákkal (
Fotók: Orbán Zoltán).
   
 
 Az etetni érkező hím barátka kedvenc beszállóhelye a bejárathoz közeli ...  
 
 
 ... kis tuja volt, ahol (Fotó: Orbán Zoltán) ...
 
 
 .. az emberhez szokott madarat mindenféle álcázás nélkül is
(Fotók Czinege Anett) ... 
 
 
 ... közelről lehetett ...
 

... megfigyelni.
 
 
 A kertben kihelyezett itatóra járó fekete rigók ...
 

 ... az első képen látható tuja sorban, a barátkáktól hat méterre költenek.
A nagy melegben a fészek mellett az árnyékban hűsölő tojó
(jobb szélen a fészek mögött) ijedtség nélkül szemléli a
fészekellenerőzést.
 

A rigók és a barátkák megfigyelése közben derült ki, hogy a közeli fán lévő
D típusú mesterséges odúba egy széncinege pár kötözött be; a képen
az egyik madár éppen fészekanyagot próbál beerőltetni az odú
 röpnyílásán.

   

A képek elkészítése óta mindhárom fészekaljból kirepültek a fiókák, és a madarak újabb költésbe kezdtek - ezek a fiatalok a napokban hagyják el bokrok és az odú menedékét. 

 
 Az apró állatok világa: egyes legyek piros szeme, ... 
 

 ... a darázs mintázatú pelyhes méh vagy a ...
 
 
 ... gyíkvár fürge gyík lakója is rengeteg megfigyelési élményt kínál
(Fotók és szöveg: Orbán Zoltán).

 

A Madárbarát kert program nagyszerűsége éppen abban rejlik, hogy olyan izgalmas állatokkal népesíti be a környezetünket, melyek megfigyeléséhez ki sem kell lépnünk a kertkapun vagy elhagynunk a Madárbarát panel erkélyét! A programról és az alkalmazható eszközökről az alábbi oldalainkon olvashatnak részletesebben:

 

Minden Madárbarát kert program résztvevőnek hasonló élményeket kívánunk!

 

  

 Az MME honlapjának fejlesztése az Európai Unió
támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával
valósult meg a TÁMOP-2.5.1-07/1-2008-0098 projekt
keretében

 


Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!