Méhecskehotel (darázsgarázs)

A családokban élő, köztudottan agresszív telepes méhek és darazsak mellett a csoport mintegy 90%-át magányosan élő fajok alkotják. Ezek a néhány milliméterestől a poszméh méretig előforduló, szelíd, nem támadékony rovarok partfalak, fák, talaj lyukaiba falazzák utódaikat. Jelenlétük nagyon fontos a lakott területeken is, mivel faj- és méretgazdagságuk alapvető fontosságú a változatos virágméretű növényfajok beporzásában, amit a házi méhek egymagukban nem tudnak elvégezni.

Méhecskehotel, más néven darázsgarázs (Fotó: Orbán Zoltán).

Az Európában élő mintegy kétezer beporzórovar-faj többsége a méhek, ezen belül is a magányosan élő fajok közül kerül ki. Ezek a nem támadékony, bölcsőkamráikat partfalakba, talajba, korhadó fába mélyítő állatok nélkülözhetetlenek a vadon élő és a termesztett kultúrnövények beporzásában, amit a házi méhek egyedül nem képesek elvégezni.

Míg a házi méhek akár több tízezres kolóniáinak termetes faodvakra - még inkább az ember által biztosított kaptárakra - van szüksége, a magányos fajok ujjnyinál nem vastagabb lyukak védelmére bízzák utódaikat. Ezekbe a szűk járatokba a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak elsősorban megbénított hernyókat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a felhalmozott táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a kikelő kifejlett rovar kirágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét.

Mi az a méhecskehotel?

A magányosan élő méhek és darazsak általunk készített mesterséges bölcsői, amiben szaporodni tudnak.

Méhecskehotel minden 2–10 mm átmérőjű, legalább néhány cm hosszúságú, cső alakú anyag (pl. nád-, órás olasznád- és bambusznádszál-darabok), tárgy (pl. egyes régi téglatípusok), illetve bármely olyan anyag (építési gerendamaradékba és tűzifa kugli), amibe ilyen lyukak fúrhatók.

Ebben a 13 cm átmérőjű tűzifa kugliban 197 db (2, 4, 8 mm-es) méhecskehotel-furat van (Fotó: Orbán Zoltán)
És ha már rászánjuk magunkat bölcsőfuratok készítésére, érdemes ezekből a lehető
legtöbbet a felületbe mélyíteni. Ebben a 13 cm átmérőjű tűzifa kugliban
197 db (2, 4, 8 mm-es) furat van (Fotó: Orbán Zoltán)

De méhecskehotel lehet egy ilyen régi tégla is, ha a lyukakat hátul betonhabarccsal
lezárjuk (Videó: Orbán Zoltán)

Az ilyen szekrényes méhecskehotel folyamatosan újabb és újabb egységekkel
bővíthető (Videó: Orbán Zoltán)

A magányos méhek és darazsak védelmének fontosságáról, a méhecskehotelekről
az M2 Petőfi TV - "Én vagyok itt!" c. műsora is beszámolt 2019. április 2-án
(Forrás: YouTube – M2 Petőfi TV).

Mi a különbség a méhecskehotel és a darázsgarázs között?

Gyakorlatilag semmi. Az eszköz a több mint tíz évvel ezelőtti bemutatásakor kapta a szándékosan figyelemfelhívó darázsgarázs nevet, mert magyar nyelven a méhgarázs kimondva könnyen érthető mélygarázsnak, ami felesleges félreértésekhez vezethetett volna. Időközben megszületett a méhecskehotel elnevezés, ami szakmailag azért pontosabb megnevezés, mert ezekbe főleg magányos méhek (ezen belül is az Osmia nembe tartozó kőműves méhek) képviselői költöznek be.

Mik azok a magányos méhek és darazsak?

A világon élő méh- és darázsfajok mintegy 90%-a nem családokban, hanem magányosan él, nem alkot népes, együttműködő kolóniákat. Az Európában élő mintegy kétezer beporzórovar-faj többsége a méhek, ezen belül is a magányosan élő fajok közül kerül ki. Ezek a nem támadékony, bölcsőkamráikat partfalakba, talajba, korhadó fába mélyítő állatok nélkülözhetetlenek a vadon élő és a termesztett kultúrnövények beporzásában, amit a házi méhek egyedül nem képesek elvégezni.

Míg a házi méhek akár több tízezres kolóniáinak termetes faodvakra – még inkább az ember által biztosított kaptárakra – van szüksége, a magányos fajok ujjnyinál nem vastagabb lyukak védelmére bízzák utódaikat. Ezekbe a szűk járatokba a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak elsősorban megbénított hernyókat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a felhalmozott táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a kikelő kifejlett rovar kirágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét.

Jellegzetes megjelenésű magányosméh-faj méhecskehotel bejáratánál ...

... és természetvédelmi farakáson (Fotó: Orbán Zoltán)

Akit részletesebben érdekel a kőműves méhek élete, és a méhecskehotel, mint eszköz szerepe a védelmükben, elolvashat egy angol nyelvű tanulmányt itt >>

Mikor érdemes kihelyezni ezeket?

A méhecskehotelek többnyire bundás testű méh lakói a telet követően legkorábban aktívvá váló rovarok közé tartoznak. Az első példányok akár már a február végi enyhe, napsütéses napokon repülnek, virágokat és lakóbölcsőket keresnek. Ezért a méhecskehoteleket érdemes március elején kihelyezni. Ezt követően a méhecskehotelek forgalma április-májusban a legnagyobb, júniustól már jelentősen alábbhagy, de a nyár második felében is számíthatunk vendégekre.

Hova tehetünk ki a méhecskehoteleket?

Esőtől védett, keleti-délnyugati fekvésű ablakpárkányra, erkélyre, tornácra, eresz alá; erre a célra kialakított esővédő tető alá épület falára, óvoda- és iskolaudvarra, közterületre, mezőgazdasági területen szántók, ültetvények nem kezelt szegélyére, ahova legalább néhány órán keresztül odasüt a Nap, és ahol a beverő csapadéktól is védve van a méhecskehotel.

Miért fontosak?

Mert ők alkotják a beporzó rovarok legnépesebb csoportját, így - a közvélekedéssel ellentétben - ezt a munkát alapvetően nem a házi méhek, hanem Európában is mintegy kétezer más faj látja el. Bár ez nem verseny, de számunkra a magányos darazsak talán még fontosabbak, mivel a felnőtt egyedek nektárfogyasztók és így beporzók is, a lárvák számára viszont megbénított rovarokat, hernyókat, pókokat halmoznak fel - azaz a ma népszerű marketing megközelítés szerint "kettő az egyben" szolgáltatást nyújtanak nekünk.

Csípnek?

A legtöbb méh- és darázsfaj, így a magányos csoport tagjainak többsége is rendelkezik fullánkkal és méregkészülékkel. Ezért soha ne fogjunk meg méhet, darazsat (sőt lehetőleg semmilyen rovart, amit nem ismerünk), mert ilyenkor védekeznek.

Támadnak?

Nem! A családokban élő támadékony fajokkal, például a közismert házi méhekkel és a jellegzetes fekete-srága mintás darazsakkal szemben a magányosan élők még a lakóbölcsők közvetlen közelében sem foglalkoznak sem az emberrel, sem a társ- és háziállatokkal.

Nemcsak az nem zavarja őket, ha a kutyánk játszótérnek használja a
lakóhelyük előterét, ...

... de az sem, ha ilyen közelről figyeljük a ténykedésüket
(Videók: Orbán Zoltán)

A támadékony fajok nem költöznek be a méhecskehotelbe?

Nem, ez soha nem történhet meg! A támadékony és fájdalmas szúrású, családokban élő darazsak és a házi méhek nem tudnak beköltözni ezekbe a szűk járatokba, mert itt egyszerűen nincs hely a lépek megépítésére, tehát a méhecskehotel nem vonzza oda ezeket!

Kell takarítani, évente cserélni a méhecskehoteleket?

Ez alapvetően nem szükséges, mivel a rovarok évről évre kitakarítják, tatarozzák a bölcsőjáratokat, ráadásul több száz vagy akár több ezer 2–10 mm-es furat kitakarítása technikailag is közel kivitelezhetetlen. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor óhatatlanul a pusztulását okozhatnánk a járatokban megbúvó, telelő rovaroknak, pókoknak.

Kell szakértelem a méhecskehotelek elkészítéséhez?

Nem! Csak némi faanyag, 10, 8, 6, 4, és 2 mm vastag (ezek közül legtöbb lakója a 8-10 mm-es furatoknak van), fa vagy fém megmunkálására alkalmas fúrószár, valamint akkus vagy vezetékes elektromos fúrógép (esetleg különböző vastagságú nádszálak). Ha mindez a rendelkezésünkre áll, fél-egy óra alatt százas nagyságrendben készíthetünk méhecskehotel lakóbölcsőket!

A méhecskehotel (darázsgarázs) eszközcsoport

Az alábbiakban felvillantunk néhány példát a különböző mehecskehotelekről, ezek kihelyezési lehetőségeiről, majd bemutatjuk néhány alaptípus elkészítését is.

Darázsgarázs (Fotó: Orbán Zoltán).
A kisebb méhecskehotelt könnyedén telepíthetjük virágos balkonláda közelébe

Darázsgarázs (Fotó: Orbán Zoltán).
Ha a méhecskehoteleket természetvédelmi farakásba készítjük, ...

Természetvédelmi farakás (Fotó: Orbán Zoltán).
... a farakás mellé ültessünk virágzó bokrot vagy lágyszárúakat –  képen ezt a
környezetgazdagítást magnólia és zsálya adja

Darázsgarázs (Fotó: Orbán Zoltán).
A méhecskehotel tetszetős kerti "bútor" is lehet, amit esőtől védő tetővel ...

Darázsgarázs (Fotó: Orbán Zoltán).
... gyümölcsfák közé ...

Darázsgarázs (Fotó: Orbán Zoltán).
... és sziklakertbe is telepíthetjük

Darázsgarázsok (Fotó: Orbán Zoltán).
A méhecskehotelek lakói nem agresszívek, ezért ezek az eszközök ...

Darázsgarázsok (Fotó: Orbán Zoltán).
... nyugodtan kihelyezhetők erkélyre, ...

Darázsgarázs (Fotó: Orbán Zoltán).
.. épületfalra is. Ez a kép például az MME fővárosi, Költő utcai központi
irodájának bejáratánál készült, ahol jelenlétük annyira nem feltűnő,
hogy a vendégek többnyire észre sem veszik ezeket
(Fotók: Orbán Zoltán)

MÉHECSKEHOTELEK KÉSZÍTÉSE

Tűzifa kugliba

10-20 cm átmérőjű tűzifa kuglikba akár több tucatnyi költőüregből álló méhecskehotel készíthető, ha 2-4-6-8-10 mm átmérőjű fúrókkal sűrűn átlyuggatjuk fúrószár mélységű lyukakkal. Általában a rönkök hossztengelyével párhuzamosan, tehát a keresztvágási felületbe fúrunk, de állított rönk oldalába, sugárirányban is fúrhatunk.

Darázsgarázs készítése tűzifába (Fotó: Orbán Zoltán).
A költőüregek kifúrásához ...

Darázsgarázs készítése tűzifába (Fotó: Orbán Zoltán).
... az ilyen alapkészlet minden fúrószárát használhatjuk
(Fotók: Orbán Zoltán)

Nagy mennyiségű rönk szekrényes fúrása - a felvételen a fúrás hosszított 8 mm-es fém
fúrószárral történik, mert a kissé nedves akácrönköt a fa fúrószár nem "viszi"; ...

... majd a fúrás folytatássa és befejezése (a szekrény festése miatt) immár
tűzifarakásban (Videók: Orbán Zoltán)

A vízszintes fúrás legfontosabb gyakorlati haszna (a kényelem mellett), hogy a furatforgács így lehullik, míg függőleges fúrásnál ez folyamatosan eltömi a már kifúrt lyukakat, melyek kitakarítása közel megduplázhatja a munkaidőt.

Szabadon álló méhecskehotelünknek érdemes lábakat is készíteni, amivel elkerülhető a fa aljának nedvesedése, korhadása.

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
Első lépésben fúrjunk egy-egy 10 mm átmérőjű  lyukat
a tűzifa kugli mindkét végéhez úgy, hogy a farönk
hossztengelyére merőleges lyukak tengelye
ferdén kifelé mutasson.

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
Ezt követően ujjnyi vastag ágból végjunk négy egyforma hosszú darabot, ... 

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
... ezek végeit faragjuk meg annyira, ...

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
... hogy enyhén szorulva belemenjenek a láb furataiba, ...

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
... és máris kész a mobil méhecskehotel (Fotók: Orbán zoltán).

A tűzifa kugliba készített méhecskehotelek könnyen mozgathatók, ezért ideálisak arra is, hogy az ablakpárkányon lévő virágláda mellé telepítsük ezeket. Így a nektárt gyűjtögető magányos méhek a méh legelő mellett a költőüregeket is megtalálhatják, nem is beszélve arról, hogy így mi is könnyebben megfigyelhetjük a méhecskehotelekbe jövő-menő állatokat.
 
Farakásba

A legkönnyebb dolgunk akkor van, ha a természetvédelmi farakásunkba szeretnénk méhecskehotelt készíteni. Ebben az esetben akár több száz lyukat is fúrhatunk a fenti módon a tűzifa rönkökbe, jó nagy telepet kialakítva.

Darászgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
Itt a munka is könnyebb, mert a rönkök már eleve a helyükön vannak és a
fúráshoz jól rögzítettek (Fotó: Orbán Zoltán).

Nádszövetből

Szorosan összecsavart, 10–20 cm vastag nádszövetből finomabb fogazatú fűrésszel (a vasfűrész is jó) vágjunk le egy 30–40 cm hosszú darabot, majd a két végén szorosan drótozzuk össze, végül egy megfelelő vastagságú dróttal, ágacskával vagy szeggel tágítsuk ki a nádszövet mindkét oldalán a nádszálak üregeit. A nádszövetből készült méhecskehotel zsinórral függesztve, vagy nyárs vastagságú villás ág lábra tűzve a virágágyásba is állítva is kihelyezhető.

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
Szorosan csavarjuk fel a nádszövetet, ...

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
... a törött nádvégeket fűrészeljük le, majd vágjuk le a kívánt méretet, ...

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
... az így kapott méhecskehotel mindkét oldalát szorosan drótozzuk össze, ...

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
... a nádszálak üregeit mindkét végen tisztítsuk ki

Bambusznádból

Hüvelykujj vastagságú bambusznádszálakat 30–40 cm-es darabokra vágva, majd ezeket kötegekbe kötve is méhecskehoteleket kapunk.

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
Bambusznádkötegből készült méhecskehotel (Fotó: Orbán Zoltán).

Gerendahulladékba

Építkezés, felújítás során rengeteg olyan, egyébként eldobásra vagy eltüzelésre elpazarolt fagerenda-hulladék képződik, ami pedig ideális lenne méhecskehotelek készítésére, a biológiai sokféleség hatékony megőrzésére, visszahozására!

Ennyi gerendahulladékból százas nagyságrendben készíthetők méhecskehotelek,
több ezer lakóbölcsővel

A fenti képen látott hulladékanyag-halom kinyert négy gerendamaradék

Nem baj, ha a hulladék fa különböző hosszúságú, ha a fúrószárakat már legalább
néhány centiméter mélységbe be lehet ereszteni a fába, az is elegendő

A hosszabb darabok mindkét oldalába készíthetünk furatokat (10 és 2 mm között
2 milliméteres fúrószár-"ugrásokkal"), így gyakorlatilag két teljes értékű
méhecskehotelt kapunk, ha olyan helyre tesszük ki, ahol az
eszközt elölről és hátulról is meg tudják közelíteni
a rovarok

A munka lényegi része a furatok elkészítése akkumulátoros (a képen), vezetékes
vagy állványos fúróval

A lyukak többsége a 10 és 8 mm-es tartományba essen, a köztük lévő
hézagokat töltsük ki a vékonyabb furatokkal

Ne aggódjunk a látszólagos zsúfoltság miatt, a különböző fajhoz tartozó, eltérő méretű
rovarok gond nélkül elvannak egymás közelében, mivel mindegyikük csak a saját
bölcsőjáratával foglakozik (Fotók: Orbán Zoltán)

Gerendahulladék-méhecskehotel természetvédelmi farakásban (Fotó: Orbán Zoltán)
A kora tavaszi kihelyzést követően a rovarok nyár elejére jócskán belakták a fentiekben
elkészített, két település különböző helyszíneire kihelyezett gerendahulladék-
méhecskehoteleket, ezt Budapesten, egyí XVII. kerületi természetvédelmi
farakásban, 3 fotó, katt a képre, ...

Gerendahulladék-méhecskehotel természetvédelmi farakásban (Fotó: Orbán Zoltán)

Gerendahulladék-méhecskehotel természetvédelmi farakásban (Fotó: Orbán Zoltán)

Gerendahulladék-méhecskehotel tornác gerendázatán (Fotó: Orbán Zoltán)
... ezeket pedig Tolnán, egy tornác gerendázatán – 9 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán)

Gerendahulladék-méhecskehotel tornác gerendázatán (Fotó: Orbán Zoltán)

Gerendahulladék-méhecskehotel tornác gerendázatán (Fotó: Orbán Zoltán)

Gerendahulladék-méhecskehotel tornác gerendázatán (Fotó: Orbán Zoltán)

Gerendahulladék-méhecskehotel tornác gerendázatán (Fotó: Orbán Zoltán)

Gerendahulladék-méhecskehotel tornác gerendázatán (Fotó: Orbán Zoltán)

Gerendahulladék-méhecskehotel tornác gerendázatán (Fotó: Orbán Zoltán)

Gerendahulladék-méhecskehotel tornác gerendázatán (Fotó: Orbán Zoltán)

Gerendahulladék-méhecskehotel tornác gerendázatán (Fotó: Orbán Zoltán)

Szekrényes méhecskehotel

A felhasznált anyagok túlnyomó többsége, még a díszítéshez használt szőlőtőkék is másra nem használható, maximum eltüzelésre való hulladékok voltak.

A szekrényes méhecskehotel elkészítésének három fő fázisa az üres kerettől a méhecskehotel-modulok behelyezésén át a végső díszítésig (Fotó: Orbán Zoltán)
A szekrényváz elkészítése – 8 fotó, katt a képre; ha a képeknél a képfelirat alul
nem olvasható, a képernyőkép méretét Ctrl+Scroll-al csökkentsük
(Fotók: Orbán Zoltán)

A szekrényes méhecskehotel vázát negyven éves, átépítés miatt lebontott lambéria és konyhabútor szolgáltatta (Fotó: Orbán Zoltán)

Első lépésben a méhecskehotel vázát adó szekrényt készítette el karantén-vendéglátóm, Tolnai Gyula (Fotó: Orbán Zoltán)

Hova kerüljön a méhecskehotel? A finnországi komposzt WC déli oldala ideális helynek ígérkezett (Fotó: Orbán Zoltán)

Az állatok majdani jobb megfigyelhetőségének érdekében végül magasító lábazat mellett döntöttünk (Fotó: Orbán Zoltán)

A magasító lábazat merevítést is szolgáló polca helyet biztosított egy balkonládának, amibe méhlegelőként virágok ültethetők (Fotó: Orbán Zoltán)

A szekrény elkészülte után kezdődött a bölcsőjáratokat befogadó anyagok - elsőként ezeknek a gerendamaradékoknak - a felkutatása az udvarban, a műhelyben és a padláson (Fotó: Orbán Zoltán)
A különböző anyagú méhecskehotelblokkok elkészítése – 20 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán)

A szekrény elkészülte után kezdődött a bölcsőjáratokat befogadó anyagok - elsőként ezeknek a gerendamaradékoknak - a felkutatása az udvarban, a műhelyben és a padláson (Fotó: Orbán Zoltán)

Első lépésben a gerendahulladék egyik oldalán állványos körfűrésszel új vágáslapot készítettünk (Fotó: Orbán Zoltán)

Ezt követte a sok száz, különböző méretű (9, 6, 4 és 2 mm átmérőjű) bölcsőfurat órákig tartó elkészítése (Fotó: Orbán Zoltán)

Legalább ekkora munkát jelentett a járatok megtisztítása a furatforgácstól, és a bejárati nyílások esetleges egyenetlenségeinek eltüntetése (Fotó: Orbán Zoltán)

Ehhez a vékonyabb furatok esetében hasított bambusznádból készült edényalátét - szintén hulladék – szála (balra), a vastagabbaknál láncfűrész hengeres reszelője (jobbra) vált be (Fotó: Orbán Zoltán)

A bölcsőalapanyagok következő csoportját hengeres tűzifagyújtós ágdarabok adták (Fotó: Orbán Zoltán)

Mivel ezek a szükségesnél kétszer hosszabbak voltak, először mindet félbe kellett vágni (Fotó: Orbán Zoltán)

Ez után jött az igazán sziszifuszi, napokig tartó munka, a lehető legtöbb furat elkészítése a sokszor csak ujjnyi vastag ágdarabokba (Fotó: Orbán Zoltán)

Ez után jött az igazán sziszifuszi, napokig tartó munka, a lehető legtöbb furat elkészítése a sokszor csak ujjnyi vastag ágdarabokba (Fotó: Orbán Zoltán)

Az ilyen nagy munkák különösen jó lehetőséget kínálnak a kísérletezésre, így -Miért ne?! alapon téglába (a képen) és Ytong fűrészelhető falelembe is készültek bölcsőfuratok (Fotó: Orbán Zoltán)

A tégla- és Ytongfúrás lényege a jó „lábsatu” (Fotó: Orbán Zoltán)

A tégla- és Ytongfúrás lényege a jó „lábsatu” (Fotó: Orbán Zoltán)

Persze jó fúrókalapácsra (ismertebb népi nevén – ütve fúróra) és vídiás betonfúró szárra is szükség van (Fotó: Orbán Zoltán)

Ahogy mind több méhecskehotel-egység elkészült, ki kellett találni, hogy ezek miként mutatnak a legjobban a szekrénykeretben (Fotó: Orbán Zoltán)
A keret feltöltése az elkészült fő méhecskehotelblokkokkal – 4 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán)

Ahogy mind több méhecskehotel-egység elkészült, ki kellett találni, hogy ezek miként mutatnak a legjobban a szekrénykeretben (Fotó: Orbán Zoltán)

Minél kreatívabbak vagyunk az anyagválasztásnál, ezek segítségével, moduláris elven annál változatosabb mikrokörnyezetet tudunk kialakítani (Fotó: Orbán Zoltán)

Minél kreatívabbak vagyunk az anyagválasztásnál, ezek segítségével, moduláris elven annál változatosabb mikrokörnyezetet tudunk kialakítani (Fotó: Orbán Zoltán)

A márciusi tél elvonultával folytatódott a lakóbölcsők készítése – immáron óriás olasznád darabolásával (Fotó: Orbán Zoltán)
A hézagok kitöltésére ideális nád méhecskehotelek elkészítése – 16 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán)

A munka legfontosabb kelléke a vékony, hajlékony pengés japán fűrész, de a nádszálak esetében különösen fontos a járattisztító hasított bambusznádszál és a lánfűrészreszelő (Fotó: Orbán Zoltán)

Kész óriás olasznád méhecskehotelek, melyek egyik végét a jellegzetes csomók (balra) zárják le (Fotó: Orbán Zoltán)

Végül, de nem utolsó sorban következett a klasszikus nádszövet a kistestű magányosméh- és darázsfajok számára (Fotó: Orbán Zoltán)

A nád esetében a munka első fázisát a levelek óvatos eltávolítása jelenti, ennek hulladéka látható a műanyag kosárban (Fotó: Orbán Zoltán)

A japán fűrész egy határozott húzó mozdulattal törés nélkül „vitte” a közönséges nádat is (Fotó: Orbán Zoltán)

A levágott náddarabok (ezek egyik végét is a csomók zárják le) lyuktisztítás előtt egy kis vödörbe kerültek (Fotó: Orbán Zoltán)A levágott náddarabok (ezek egyik végét is a csomók zárják le) lyuktisztítás előtt egy kis vödörbe kerültek (Fotó: Orbán Zoltán)

A vastagabb nádszálak lyuk- és járattisztítása a láncfűrészreszelővel történtek (Fotó: Orbán Zoltán)

A vastagabb nádszálak lyuk- és járattisztítása a láncfűrészreszelővel történtek (Fotó: Orbán Zoltán)

A vékonyabbaké a hasított bambusznádszállal történt (Fotó: Orbán Zoltán)

A kész, tisztított nádszáldarabok százai kosárba gyűjtve várták a beépítést (Fotó: Orbán Zoltán)

A kész, tisztított nádszáldarabok százai kosárba gyűjtve várták a beépítést (Fotó: Orbán Zoltán)

Családi kaláka – Tolnai Gyula a tető szigetelését, Tolnai Kata pedig a hézagkitöltő nádszál-méhecskehotelek „beszerelését” végzi (Fotó: Orbán Zoltán)

A nádszál-méhecskehotelek behelyezése tényleg szerelésjellegű volt a csőrös fogóval, mert csak így volt biztosítható, hogy a szomszédos méhecskehotelek ne tolódjanak be (Fotó: Orbán Zoltán)

A nádszál-méhecskehotelek behelyezése tényleg szerelésjellegű volt a csőrös fogóval, mert csak így volt biztosítható, hogy a szomszédos méhecskehotelek ne tolódjanak be (Fotó: Orbán Zoltán)

A technikai értelemben elkészült szekrényes méhecskehotel (Fotó: Orbán Zoltán)
Technikai értelemben elkészült a szekrényes méhecskehotel – 28 fotó, katt a képre

Szekrényes méhecskehotel méhlegelővel (Fotó: Orbán Zoltán)
Ha van kedvünk, anyagunk és időnk, szőlőtőkékkel így feldíszíthetjük a szekrényes
méhecskehotel vázát – 15 fotó, katt a képre; amennyiben a képeknél
(valószínűleg az álló formátumúaknál) a képfelirat alul nem
olvasható, a képernyőkép méretét Ctrl+Scroll-al
csökkentsük (Fotók: Orbán Zoltán)

A lábazat alján, a féltető alatt egy új természetvédelmi eszköz bújik meg, amiről egy következő cikkünkben írunk hamarosan (Fotó: Orbán Zoltán)

A szekrényes méhecskehotel egy finn udvari komposzt WC (becsületes magyar nevén budi) déli falához épült (Fotó: Orbán Zoltán)

A virágok méhlegelőként várják a rovarokat (Fotó: OrbánZoltán)

A szekrényes méhecskehotel lényege a 3211 db, többféle átmérőjű bölcsőjárat (Fotó: Orbán Zoltán)

A szekrényes méhecskehotel lényege a 3211 db, többféle átmérőjű bölcsőjárat (Fotó: Orbán Zoltán)

A szekrényes méhecskehotel lényege a 3211 db, többféle átmérőjű bölcsőjárat (Fotó: Orbán Zoltán)

A díszítő szőlőtőkékből jutott a szekrényes méhecskehotel oldalára is (Fotó: Orbán Zoltán)

A díszítő szőlőtőkékből jutott a szekrényes méhecskehotel oldalára is (Fotó: Orbán Zoltán)

A díszítés maradéka a lábazat aljához került, középen és oldalt a méhlegelőként ültetett virágok láthatók (Fotó: Orbán Zoltán)

Az erős napfényben szinte világító csavarfejeket kis sárcsomókkal egyszerűen és gyorsan tüntethetjük el (Fotó: Orbán Zoltán)

A Canon DPP szoftver Stamp tool eszközének „pecsétjei” segítettek a lyukak megszámolásában (Fotó: Orbán Zoltán)
Végül a válasz arra, hogy lehet megszámolni 3211 lyukat? Hát úgy, hogy a szekrényes
méhecskehotel három egységéről készült fotókon, a képfeldolgozó "Stamp tool"
eszközével az ember egyesével kitakarja a lyukakat, és közben számolja
ezeket a "pecséteket"  – 3 fotó, katt a képre  (Fotók: Orbán Zoltán)

A Canon DPP szoftver Stamp tool eszközének „pecsétjei” segítettek a lyukak megszámolásában (Fotó: Orbán Zoltán)

A Canon DPP szoftver Stamp tool eszközének „pecsétjei” segítettek a lyukak megszámolásában (Fotó: Orbán Zoltán)

A látvány-méhecskehotel

A hagyományos méhecskehotelek (darázsgarázsok) önmagukban is rendkívül érdekes természetvédelmi eszközök. Ha azonban azt is láthatóvá tesszük, hogy mi zajlik a fantasztikus kialakítású bölcsőkben, akkor még elképesztőbb dolgokat láthatunk - ehhez pedig csak néhány üveg kémcsőre van szükségünk!  

A látvány-méhecskehotelekről részletesen olvashat itt >>

Akinek nincs kedve vagy lehetősége darázsgarázst készíteni, ezt beszerezheti az MME boltjában is.

Mással is segíthetjük még a beporzókat?

A szaporodóhely mellett természetesen a nektár és virágpor táplálékot jelentő virágos növények (gyümölcsfák, egy- és többnyári lágyszárúak, kúszónövények stb.) minél változatosabb jelenléte is fontos.

A jojoba virágtengere különösen vonzó a méh- és darázsfajok számára
(Videó: Orbán Zoltán)

Hasonló virágszőnyeget kínál már kis helyen is a levendula
(Videó: Orbán Zoltán)

Az olyan nagy virágú növények, mint a hajnalka ...

... és a muskotályzsálya a legtermetesebb beporzóknak is táplálkozóhelyet
jelentenek (Videók: Orbán Zoltán)

A borostyán ősszel biztosít bőséges "legelőt" a nektárfogyasztóknak
(Videó: Orbán Zoltán)

A madárbarát- és állatbarát kert növényeiről itt is olvashat a honlapunkon >>  

A lakosságnak és az önkormányzatoknak kiemelt felelőssége van abban, hogy Magyarországon megváltozzon a rendkívül korszerűtlenül és környezetpusztító módon zajló szúnyoggyérítés gyakorlata, és a kémiai hatóanyagok szinte kizárólagos túlsúlya helyet a (többek között) beporzórovar-barát biológiai védekezés. Részletek >>  

Környezeti nevelési lehetőségek

A méhecskehotelek és bogártanyák lakói nem zavartatják magukat az emberektől – és ők sem zavarnak minket –  ezért akár nagyítóval, akár az MME bolt által forgalmazott, az állatokat nem károsító rovarmegfigyelő eszközökkel a gyerekek és a felnőttek is közelről megismerkedhetnek az apró lények lenyűgöző világával. A rovarmegfigyelő eszközök mellett darázsgarázs (méhecskehotel) is vásárolható az MME boltban.

Bogárnézők (Fotó: Orbán Zoltán).
"Bogárnézők" az MME bolt kínálatából (Fotó: Orbán Zoltán).

Ideális makrofotó helyszínek!

A méhecskehotel és a bogártanya rovar lakói nem zavartatják magukat a költőüreg gondozása, befalazása, a régi sárdugó átrágása vagy a zsákmánykeresés közben, így néhány centiméter távolságból, akár nagyítóval is megfigyelhetjük, fotózhatjuk őket. Ha nyitott szemmel járunk, elképesztő dolgokat láthatunk a mikrovilágban is, például azt, amikor az ablak les elé bogártanya rönkre kihelyezett műanyag virágalátét madáritatót a cincérlárvák átrágtak, leeresztve belőle a vizet (részletek >>)!

Fotózás a Madárbarát kertben (Fotó: Orbán Zoltán).
Méhecskehotel magányos méh lakójának fotózása messzebbről ...
Makrofotózás darázsgarázsnál (Fotó: Orbán Zoltán).
 ... és közelebbről (Fotók: Orbán Zoltán).

Orbán Zoltán - Madárbarátok nagykönyve (Cser Kiadó, 2019) külső borító
Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

Orbán Zoltán - Madárbarátok nagykönyve (Cser Kiadó, 2019)

Orbán Zoltán - Madárbarátok nagykönyve (Cser Kiadó, 2019)

Orbán Zoltán - Madárbarátok nagykönyve (Cser Kiadó, 2019)

Orbán Zoltán - Madárbarátok nagykönyve (Cser Kiadó, 2019)

Orbán Zoltán