Díjat nyert a kék vércse-védelmi LIFE Nature program filmje

Öt kategóriában 91 versenyfilmből választotta ki a zsűri a legjobbakat augusztusban, a VI. Pusztaszeri Országos Természetfilm fesztiválon. A máig egyetlen hazai szervezésű természetfilm-fesztiválon - melyet 2005 óta rendeznek meg a Csongrád megyei Pusztaszeren - idén ötvenöt amatőr és profi filmes kilencvenegy alkotását nevezték.


Az Életmód és Környezetvédelem kategóriában a professzionális alkotók közül első helyen végzett Pálfi Szabolcs Ketten egy fészekben című filmje. A díjazott alkotás a kék vércse-védelmi LIFE Nature projekt (www.falcoproject.hu) négy éves munkáját mutatja be, melyben a kelet-magyarországi területi illetékességű nemzeti park igazgatóságok, romániai partnerek és az MME fogott össze a ritka és veszélyeztetett kék vércsék kárpát-medencei állományának védelme érdekében.
A művészi kivitelezésű dokumentumfilm forgatására a projekt keretében az MME kérte fel a rendezőt. Az idén sikerrel lezárult védelmi programot az Európai Unió és a KvVM is támogatta.

A felső kis képen kék vércse család látható
(Fotó: Máté Bence).

 

   

 Az MME honlapjának fejlesztése az Európai Unió
támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával
valósult meg a TÁMOP-2.5.1-07/1-2008-0098 projekt
keretében

 


Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!