Él a kihaltnak hitt királyharkály

A királyharkály a világ egyik legnagyobb és leglátványosabb harkálya, amelyet utoljára 1944-ben láttak Észak-Amerika erdeiben. Arkansas keleti részén a Mississippi medencéjében azonban nemrégiben több alkalommal is újra látták a madarat, sőt az egyik ornitológusnak sikerült is lefilmeznie.

A Science-ben közzétett hír megdöbbentette a madarászokat. A híradások szerint ugyanis valószínűleg több példány is kóborol a területen, ahol a korábbi fakitermelések miatt megfogyatkozott erdőállomány mára kezd regenerálódni.

A feltűnő fekete-fehér tollazatot viselő harkály megtalálása azért is nagy öröm szakértői berkekben, mert ha ez a faj nem pusztult ki, akkor előfordulhat, hogy más kihaltnak vélt madarak is léteznek még az elszigetelt területeken.


További információ:
Video felvétel a királyharkályról. A lejátszáshoz Quick Player szükséges | Science Magazine

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!