Élőhelykezelés a csepeli Tamariska-dombon

Az MME Budapesti Helyi Csoportja természetvédelmi élőhelykezelési akciót szervez a csepeli Tamariska-dombon 2010. december 4-én (szombaton) vagy esős idő esetén december 5-én. Tartós hóborítás esetén az akciót későbbi időpontra halasztjuk!

 

A helyi védettségű, homoki gyepeket rejtő élőhelyen az elmúlt évtizedekben igen erőteljesen elterjedtek az úgynevezett tájidegen fásszárú fajok, melyek szinte teljesen kiszorították a területről az értékes és igen fajgazdag homoki élőhelytípusokat.

A helyzet javítása érdekében úgy döntöttünk, hogy hagyományteremtő jelleggel, az illetékes szervezetek munkáját kiegészítve megkezdjük, illetve bizonyos területrészeken folytatjuk a nem őshonos növényfajok visszaszorítását, mellyel a gyepek terjedését segítjük elő.

Akik ismerik a területet, azokat a védett terület északi oldalán található Gázcseretelep bejáratánál várjuk 9 órától. Akik azonban szeretnék a segítségünket igénybe venni azokat nagy szeretettel várjuk a csepeli HÉV Szent Imre téri megállójának peronján fél 9-kor.

Itt a 148-as buszra szállva  a Borz út nevű megállóig utazunk, majd az Orgonás utcán besétálva fogjuk a dombot elérni és remélhetőleg pontban 9 órakor tudunk a helyszínre érkezőkhöz csatlakozni. Szokásunkhoz híven madárgyűrűzési bemutatót szervezünk az érdeklődőknek.

Motoros és mechanikus kézi szerszámokkal, védőkesztyűkkel természetesen készülni fogunk, de szívesen vesszük a saját eszközök munkába vonását is.

Az élőhelykezelést terveink szerint egész nap végezzük, ezért akik nem érnek rá reggel kijönni, azok is bármikor csatlakozhatnak hozzánk, mindenkit szívesen látunk akár csak egy órára is!

 

 A térkép nagyobb méretben ide kattintva érhető el.

 

 


 

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!