Fészekodútelep takarítás Kókán


28 fő vett részt a kókai fészekodútelep takarításán október 20-án. Az MME Tápió-vidéki helyi csoportja az idén második alkalommal hirdette meg a nyilvános odútakarítást és karbantartást Kókán, a Malomárok területén lévő odútelepén.

28 fő vett részt a kókai fészekodútelep takarításán (fotó:Kertész László)

1986-ban kezdődött a telep kialakítása, és jelenleg 100db. B, 1db. D típusú, 7db. bagolyodút és 3 db. fakuszodút "üzemeltetnek a szakemberek" ezen az élőhelyen. A meghívott vendégek között voltak a Dunakeszi székhelyű Pele Természetvédelmi-és Környezetvédelmi Egyesület tagjai, hiszen a korábbi odútakarítás alkalmával, szép számmal kerültek elő pelék az odúk mélyéről. Az október 20-án tartott karbantartó túra alatt is találtak az érdeklődők és a szakemberek mogyorós peléket, öreg és fiatal (idei) példányokat egyaránt. Ezek a kis rágcsálók hamarosan kiköltöznek az odúkból és fagymentes helyen 1-1,5 méter mélyen a föld alatt készített fészkükben téli álmot alszanak.  Induláskor a hőmérséklet még csak 14-15 C fok volt, de a túra végére már elérte a 20-22 C fokot. A bokrokon és fákon még rajta volt a levelek nagy része, így jobbára a hangok alapján azonosították a madarakat.

Sárgafejű királyka (fotó:Bárdos Imre)

A túra elején közvetlenül a csapat előtt szállt be a bokrosba Európa legkisebb madarának, a sárgafejű királykának néhány példánya.
(Fotó: Bárdos Imre)

A közeli kukoricatarlón csipegető parlagi galambokat egy magasban repülő kerecsensólyom röppentette föl.

Kerecsen sólyom (fotó:Kertész László)
Kerecsensólyom
(Fotó:Kertész László)


 Számos madárfajjal ismerkedhettek meg a nézelődők, többek között a szén és kék cinegével, erdei pintyekkel, mezei verebekkel, szajkóval, énekes rigókkal, örvös galambbal. A szegélyzónában kis és nagy fakopáncs látványa, távolabb a zöldküllő jellegzetes hangja nyújtott érdekességet. A visszaúton fekete rigó riasztó hangjára lett figyelmes a csoport, hamarosan megjelent egy karvaly és a bokrokon sütkérező madarak közé vágott. Kis idő múlva újra megjelent, karmai között egy énekes rigóval. Kellemes időben jó hangulatban telt a kirándulás. Az odútelepek takarítását a következő hétvégeken folytatják.





Köszönjük, hogy egy százalék felajánlásával az MME madárvédelmi munkáját támogatta!




Az MME Odúlakó madarak gyakorlati védelme c. programját a VM Zöld forrás programja támogatja.


A felső kis képen odútakarító csoport látható
(Fotó: MME Tápió-vidéki HCS)


Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!