George Mutch négy hónapos börtönbüntetést kapott

George Mutch skót vadőrt négy hónapos börtönbüntetésre ítélték, miután tavaly decemberben Aberdeenshire-ben, a Kildrummy birtokon csapdával megfogott egy héját, majd agyonverte azt (valamint további madarakat).


A bíróságról bilincsben vezették el és most épp útban van a cellája felé.

Micsoda hihetetlenül briliáns végkifejlet – sosem hittük volna, hogy eljön ez a nap is! Mutch az első vadőr, akit börtönre ítéltek ragadozómadarak elpusztításáért az Egyesült Királyságban.

Gratulálunk az RSPB nyomozási osztályának, az SSPCA-nek, a skót rendőrségnek, az ügyészségnek és minden elismerésünk (és köszönetünk) Noel McPartlin seriffnek a büntetés kiszabásáért. Elismerés jár továbbá Paul Wheelhouse korábbi környezetvédelmi miniszternek, aki lobbizott a videó bizonyítékként való elfogadásáért. Ha nem tette volna, valószínűleg nem került volna bíróság elé az ügy.

Azok, akik esetleg nem követték az eseményeket, amikor decemberben meghozták a döntést, itt megtekinthetik a videót, ami Mutch gaztetteit rögzítette a Kildrummy birtokon.

Úgy hisszük, hogy ebben az ügyben a munkaadó is felelősségre vonható. Egyelőre várnunk kell, hogy az ügyészség úgy ítéli-e meg, hogy elegendő bizonyíték van ehhez vagy sem.

 

További média megjelenések

Egy elég bizarr közlemény az SGA-től itt olvasható. Nem csodálatos látni amint a reprezentatív szervezet mélységesen elítéli Mutch tettét?…

A BBC híre itt látható, benne a seriff, az RSPB Scotland, a COPFS, az SGA és az SLE közleményei.

Az RSPB Scotland közleménye itt,  a Press & Journal pedig itt olvasható.

A Herald közleménye kifejezetten érdekes, benne idézetek David McKie védőügyvédtől Mutch foglalkoztatottságáról és a fegyverhasználati engedélyéről.

A Telegraph hírei itt olvashatók, melyből megtudhatjuk, hogy a decemberi ítélethirdetés után Mutch fenyegető levelet is kapott. A rendőrség vizsgálódik az ügyben.

A Daily Mail cikkében George MacDonald főfelügyelő (skót rendőrség) szerint ez az ügy a vadgazdálkodók „kisebbségét” jelenti. Természetesen ő arra gondolt, hogy csak igen kis részüket kapják el a valóságban.

A Courier írása nagyjából a Mail cikkén felel meg.

A COPFS közleménye pedig itt olvasható.

 

Forrás: Raptor Persecution Scotland 

 


Az MME parlagisas-védelmi programját és mérgezésellenes kampányát az
Európai Unió LIFE alapja támogatja (LIFE10NAT/HU/000019).
A projektben az MME partnerei: a Hortobágyi, Bükki és Körös-Maros
Nemzeti Park Igazgatóságok, a Nemzeti Nyomozóiroda, az
Országos Magyar Vadászkamara, a Fővárosi és a
Jászberényi Állat- és Növénykert, valamint a
Természetfilm.hu Egyesület.
www.parlagisas.hu

 

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!