Hamarosan kezdődik a költési szezon - most érdemes kihelyezni a fészekmagasító gólyakosarakat!

Ezekben a hetekben már útra készülnek távoli afrikai telelőterületeiken a fehér gólyáink. Vonuláskor a Nap melegétől felemelkedő, emelő hatású meleg levegőt (termik) kihasználva akár napi 10 órát is repülnek. Útközben csak mintegy tíz olyan kulcsfontosságú pihenőhelyen állnak meg, ahol egy-két napos táplálkozással felkészülhetnek a következő "ugrásra". A költési izgalom hatására a tavaszi vonulás gyorsan lezajlik, gólyáink zöme mintegy két hetes repülést követően március-április fordulóján érkezik haza.

Gólyafészek magasító kosár (Fotó: Orbán Zoltán).


Mivel ezeknek a nagytestű madaraknak megközelítően négy hónapig tart a kotlási és fiókanevelési időszaka, a gólyák évente csak egyszer költenek, és még így is nagyon "kicentizett" az idejük, hiszen az őszi vonulás nálunk augusztus 20-án kezdődik. Éppen ezért a fészek nélkül maradó pároknak két-három hete marad csak a rengeteg gallyat és gyeptégla bélést igénylő fészek-monstrum megépítésére, a sikeres fészekfoglalók pedig néhány napnyi tatarozás után nekiállhatnak a tojásrakásnak, majd a kotlásnak.

Ezért azokon a helyen, ahol szeretnénk megtelepíteni a fehér gólyákat - elsősorban a települési vezetékhálózat tartóoszlopain -, a madarak megérkezése előtt kell kihelyezni a fészektartó gólyakosarakat. Ha ezt május-júniusban (vagy később) tesszük meg, akkor a madaraknak esélyük sincs ezen az új helyen a kirakás évében sikeresen költeni.

A gólyakosár nem csak új fészkelőhelyként jöhet számításba, ennél is fontosabb alkalmazási módja az oszlopfejeken a vezetékre épül, ezért áramütésveszélyes fészkek kiemelése. Mivel azonban a fehér gólya fokozottan védet faj, a fészkekkel végzett munka engedélyköteles, amit a területileg illetékes zöldhatóság csak a költési időszakon kívül ad(hat) meg. Így a veszélyes fészkek kiemelésének engedélyeztetésére és a munkák elvégzésére is csak a most következő hetekben van lehetőség.

Fehér gólya áramütés veszélyes fészke elektromos vezetékeken (Fotó: Orbán Zoltán).
A magyarországi fehér gólyák többsége a kisfeszültségű települési
elektromos hálózat oszlopain költ, ahol nem csak a madarak
élete van veszélyben, de a fészkeknek elektromosáram
-fogyasztói hatása is van, a zárlatok pedig szolgáltatás
kimaradást okoznak.


A fészkek biztonságossá tételéről, a gólya fészekkosarak kihelyezésének részleteiről itt olvashat >>


1% az MME támogatására - www.mme.hu
MME 1% rendelkezési nyilatkozat.

Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!







Orbán Zoltán




Az MME Fehérgólya-védelmi programját a Cora Íz és Hagyomány
üzletága, valamint
a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás
programja támogatja.




Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!