Harkályvédelmi tréning és Camp 2021! Mi ott voltunk…

Az MME Harkályvédelmi Szakosztályának szervezésében az Ifjúsági Tagozat 27 jelenlegi és leendő tagja (13 Helyi Csoport képviseletében) vehetett részt egy igen jó hangulatú harkályos tréningen az október 15-17-ei hétvégén. Szállásunk a börzsönyi Hiúz házban volt, ahol első este megismerkedhettünk a Szakosztály munkájával és céljaival, Cserép György megnyitó előadásából. 

Harkályvédelmi tréning

Szombat délelőtt harkálymegfigyelő túrán vettünk részt Gerard Gorman és Schmidt András vezetésével a Magas-Taxig. A harkályfajok határozását és azok jellegzetes nyomait, jeleit tanulhattuk meg. Délután előadássokkal folytatódott a program, többek között Frank Tamástól a természetvédelmi erdőkezelést, Molnár Mártontól pedig a Harkályvédelmi Szakosztály által koordinált fehérhátú fakopáncs 2021-es felmérésének eredményeit hallgattuk meg.


Fotók: Sztrehárszki Lili

A közös vacsora után Schmidt András vezetésével egy szuper hangulatú, csapatépítő quizre került sor, majd a zöld küllőről, mint a 2022-es év madaráról és a hozzá kapcsolódó lehetséges programokról ötleteltünk. 


Fotók: Sztrehárszki Lili

Vasárnap a bőséges reggeli után Cserép György zárta le a kiváló hétvégét, és ha minden jól alakul, jövőre a fehérhátú fakopáncs következő felmérésén újra találkozunk! 

Ezúton gratulálunk az MME Harkályvédelmi Szakosztálya vezetőségének a szuper szállásért, a bőséges ellátásért, a kiváló programokért, és a hétvége megszervezéséért! 

Reméljük, hogy jövőre, mint hagyományos esemény, ismét lesz Harkály Camp! 
Ha jövőre Te is szeretnél részt venni a Harkályvédelmi tréningen, vagy érdekelnek hasonló programok, jelentkezz az MME Ifjúsági Tagozatába: ifi@mme.hu 

 

Bodor Ádám
elnök
MME Ifjúsági Tagozat

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!