2010. 04. 26.

Helyi csoportunktól érkezett a hír, mely szrint nagy érdeklődés mellett zajlott a föld napi rendezvény Fülöpszálláson. Volt szemétszedés, madármentés és madarászat is. Az eseményt két támogató is segítette, az önkéntesek és a közmunkások segítségével nagy terület lett megtisztítva.

2010. 04. 26.

Közel 2000 diák láthatta a "Tájaink és kincseink" címet viselő különleges kiállítást Miskolcon. A kiállítás most új helyet kap a megyeszékhelyen a Holocén Természetvédelmi Egyesület meghívására, és a Vörösmarty Mihály Művelődési Házban lesz megtekinthető a tárlat, mely eddig 15 helyszínen járt már, közel 10 000 látogatóval. A kiállítás megnyitójára május 3-án 11 órakor kerül sor az intézmény galériájában, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2010. 04. 24.

A függőleges földfalakban fészkelő partifecskék fészkelőhelyeit nem csak az erózió, a feltölt(őd)és és a költési időszakban végzett illegális homokkitermelés fenyegeti, a növényzet felnövekedése ugyancsak élőhelyvesztést eredményez

2010. 04. 23.

Közeledik a május, a viperák násza most kezdődik. Egyre nagyobb az élet a kiskunsági területen; utána jártunk, mi történt az elmúlt időben a központban.

2010. 04. 23.

A jeles nap alkalmából Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter a magyar természetvédelem legnevesebb kitüntetéseként Pro Natura díjat, Pro Natura emlékplakettet, továbbá miniszteri elismerő okleveleket adományozott.

2010. 04. 21.

1970-ben, egy amerikai hallgató kezdeményezésére indult el a mozgalom, mely a Föld védelmét hivatott szolgálni. Mára a föld legtöbb országában ismert ez a nap, s fontos lenne, hogy még többen
ismerjék és elismerjék! Magyarországon 1990 óta rendezik meg. Az alkalom egyik mottója: "Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?"

2010. 04. 21.

A 2010. év madarinak rendkívül nagy szüksége van a lakosság  minél szélesebb körű fecskevédő közösségének segítségére. Az MME azért állította össze az élet szinte bármely területén, bárki által alkalmazható fecskevédelmi módszerek gyűjteményét, hogy ezzel eszközt adjon a segíteni szándékozók kezébe.

2010. 04. 16.

melynek keretében a két napon, naponta legalább három alkalommal, 1,5-2 órás utakat teszünk egy kétfedélzetes hajón a nászidőszakban nyüzsgő partifecske kolóniákhoz.

2010. 04. 16.

Mit kell tudni a programról, mit vigyek magammal?
A program késő délután 17-18 h körül, tehát még világosban, az érdeklődők gyülekezésével kezdődik a meghirdetett, többségében könnyen megközelíthető települési helyszíneken. Amint összegyűlik 15-20 fő, madarász terepi vezetőinkkel folyamatosan indulnak a madármegfigyelő csoportok egészen 20-21 h-ig.

2010. 04. 14.

A "Pannon Bird Experience" rendezvény legfontosabb célkitűzése az országhatárokon átnyúló pannon bioföldrajzi régió madárvilágának bemutatása, a madármegfigyelés és a madarászturizmus elhivatott támogatása. A közösségi jelentőségű élőhelyek és fajok nemzetközi védelme.

Oldalak