Újítások a Rákosi vipera-védelmi Központban – beszélgetés Herbót Erzsébettel, a központ környezeti nevelőjével

Közeledik a május, a viperák násza most kezdődik. Egyre nagyobb az élet a kiskunsági területen; utána jártunk, mi történt az elmúlt időben a központban.

- Eltelt egy hosszú tél, ráismernénk-e most a vipera központra?
- Nem teljesen. Nagyon sok változás történt. Elkészült egy vizes élőhely, egy tó, ahol betudjuk mutatni az élővilágot.
- Mi minden látható ott?
- Szem elé kerülhet a mocsári teknős, a vízi sikló, több béka faj is. Vízi madarak, például tőkés réce. Egyébiránt építettünk egy tanösvényt, 2 km hosszú, megtekinthetjük az orchideákkal tarkított rétet, a közeli erdős területeket. Sok-sok madár van, többek között gyurgyalag és szalakóta, sokféle ragadozómadár.
- Itt lehetőség van megtekinteni a telelő üregeket is?
- Természetesen, van egy kerámiából készült telelő üreg rendszer. Meglehet nézni, hogyan épül fel, miként használhatják az állatok.
- Izgalmasan hangzik. A tenyészetett állatok boxokba kerülnek. Ezek változtak valamit az utóbbi időben?
- Még több boxunk lett, évről évre nő a szaporulat, egyre több szabad helyre van szükség. Azonban a kitelepítések is megkezdődtek, viszont ez nem jelenti azt, hogy ugyanolyan ütemben kerülnek ki az állatok, mint ahogy születnek. Az újszülötteket eddig ébren teleltettük, ez most megváltozott, mindenki kint telel.
- Ezek szerint, a program egy újabb lépcsőfokot tudott meglépni. Tervben volt egy olyan hely kialakítása, ahol előadásokat is lehet tartani, így nem csak utazó programok vannak iskola- és fesztivál látogatásokkal egybe kötve, hanem a program központjában is lehet csoportokat fogadni.

 
Beszélgetés a központba látogató gyerekekkel
(Fotó: Rákosi vipera program)

 
- Ez a terv is megvalósult! Átadásra került egy oktató épület, ami 40 fő befogadására alkalmas. Innentől kezdve a hozzánk látogató csoportoknak komplex programot tudunk nyújtani, kezdve egy sétával az élőhely tanösvényén, egészen az oktató épületben tartott előadásokig, amik a fajról és a programról szólnak. Egy bemutató terrárium is van már, ahol a helyi hüllők tekinthetőek meg.
- Mennyire lett ismert és népszerű ez a lehetőség a turista és az iskolai csoportok körében?
- Az iskolai csoportok száma egyre nagyobb, komoly munkát fektettünk abba, hogy több iskolával vegyük fel a kapcsolatot. A szájhagyomány is igen fontos, napról napra jönnek megkeresések más pedagógusoktól, magánszemélyektől, jönnek családok és külföldi cserediákok is.
- Hol és hogyan találnak meg Téged az érdeklődők, mikor látogatható a központ?
- Előzetes időpont egyeztetés mindenképp szükséges, a honlapon található elérhetőségek élnek; általában hétköznap, kivételes esetekben hétvégén is fogadunk látogatókat.
- Mi az, ami az idei évben még várható újítás és átalakítás?
- Az oktató épületen még dolgozunk, felújítjuk az adományba kapott iskolai padokat, szeretnénk még barátságosabbá tenni. Tervezzük, hogy lesz szelektív hulladékgyűjtő, ezzel is képviselve az általános környezetvédelmi szemléletet.

További információ a Rákosi vipera honlapon található.


 

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges
adományával is hozzájárulhat a madarak
és más állatfajok védelméhez!

     

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

 

Köszönjük!

 

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!