2008. 10. 08.
Az elmúlt hetek rekordokat döntő hidegei jelentős áldozatokat szedtek sok vonuló rovarevő faj egyedei között. Az idei évben jelentősen túlszaporodott mezei pocok állomány kínálta terülj-terülj asztalkám mellett a kék vércséknek nem kellett éhezniük. Sőt!
2008. 10. 06.
Két bronzérmet szereztünk hazánknak az európai országokat felsorakoztató versenyben. A legjobb eredményeket idén Hollandia és Oroszország tudta felmutatni.
2008. 10. 01.
A múlt hét óta újabb helyszínek csatlakoztak Magyarországon az EMN programjához, így már 63 közösség várja a csatlakozó érdeklődőket.
2008. 09. 30.
Rómeónak, a fiatal kerecsensólyomnak, csakúgy mint névrokonának Shakespeare drámájában, nem adatott hosszú élet. A sólyom egyike volt annak a 19 fiatal madárnak, amelyeket a magyar és szlovák szakemberek műholdas jeladókkal szereltek fel, hogy nyomon kövessék mozgásukat. Augusztus végén Rómeó keletnek vette az irányt, de szeptember elején nem érkezett róla több jel. Ekkor már Oroszországban volt.
Magyar Vidék Napja rendezvény a Vajdahunyad várban - 2008.09.28. (Fotó: Orbán Zoltán).
2008. 09. 29.
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében, hagyományteremtő szándékkal, 2008. szeptember 26-án került sor az első Magyar Vidék Napja rendezvényre a Vajdahunyad várban.
 
2008. 09. 26.
Ezrével szedi áldozatait a fecskék között a hideg és az eső. Az éhhalál mellett az autók, a szellőzők is vámot szednek ilyenkor, az emberi "segítségnyújtást" azonban mégsem érdemes túlzásba vinni. A "jóidő-ablakokat" ki kell használni, de a repülőgépes szállítás túlzás, a madarak könnyen a Szaharába veszhetnek.
2008. 09. 25.
A résztvevő helyszínek száma több mint 50-re gyarapodott a közelmúltban csatlakozott csoportokkal együtt.
2008. 09. 17.
Ezekben a hetekben madarak milliói szelik keresztül a fél világot.

Európában több mint egy évtizede, október első hétvégéjén madárbarátok, természetbarátok ezrei kémlelik az eget, hogy megfigyelhessék az országok felett átkelő madarakat.

2008. 09. 17.
Európában több mint egy évtizede, október első hétvégéjén madárbarátok, természetbarátok ezrei kémlelik az eget, járják a vízpartokat, pusztákat és erdőket hogy megfigyelhessék az országon átvonuló madarakat. A madárvédők világszervezete, a BirdLife International által szervezett akció célja, hogy minél több embernek mutassák meg ezt a csodálatos természeti jelenséget, és minél többen ismerjék fel a madárvédelmi és természetvédelmi szervezetek tevékenységének jelentőségét. Az akció egyben játék és verseny is az országok között. Versenyeznek abban, hogy melyik országban, hány helyszínen, hányan voltak, és mennyi madarat láttak a résztvevők. Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt.
2008. 09. 17.
A hirtelen jött lehűlés és a komoly esőzések miatt a madarak teljesen kimerültek, eláztak és nem találnak táplálékot. Több hívás érkezett az elmúlt 2 nap az MME központi irodájába arról, hogy tömegesen keresnek búvóhelyet a fecskék - és sajnos tömegével pusztulnak el!

Oldalak