Hungaricum a rákosi vipera

Nemzetközi sikerű LIFE program az MME-ben: a rákosi vipera az egyik legismeretlenebb hungaricum! A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1993-ban kezdett el a fajjal intenzíven foglalkozni, s a kutatások folyamán kiderült, hogy a baj még nagyobb mint korábban gondoltuk. A magyarországi állomány 11 populációra szakadva alig haladja meg az 500 példányt, ami egy hüllő esetében gyakorlatilag a nullával egyenlő. Ekkor merült fel először a tenyésztés és visszatelepítés gondolata.

A rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) Magyarország legveszélyeztetettebb gerinces faja. Natura 2000 jelőlő faj, hazánkban fokozttan védett, természetvédelmi értéke egy millió forint, továbbá számos nemzetközi egyezmény védettje. Korábbi állományai kizárólag a Kárpát-medencére szorítkoztak, s megőrzésének egyedüli felelőse Magyarország, lévén, hogy megőrizhető populációi már csak hazánkban maradtak fenn.

Az MME elnyert egy LIFE Natura pályázatot a faj védelmére, amelyik 2004. január 1-én indult. Ennek keretében belül létesült az a Rákosivipera-védelmi Központ, ahol megkezdődött a faj tenyésztése. 10 vipera befogására kaptunk engedélyt a természetvédelemtől, ma 161 rákosi viperát nevelünk a Központban. A program széleskörű együttműködésben folyik, többek között genetikus, állatorvosok, bakterológusok, virológusok segítik a sikeres tenyésztést.

Terveink szerint 2009-ben kezdjük meg a kibocsátást, olyan élőhelyre rakunk ki egyedeket, kizárólag nemzeti parki, védett területekre, ahol még megmaradt állományok vannak.

A másik fontos része a programnak az élőhelyek viperabaráttá tétele, ebben elsősorban a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságára nehezedik a teher. Ennek keretében történt meg egyes élőhelyeken az erdők letermelése és visszagyepesítése, illetve a vipera igényeinek alárendelt gyepkezelés. Ami egyébként nem csak a vipera szempontjából fontos, hiszen azzal, hogy ezeken a területeken, sikerült egy kíméletesebb, természet-közelibb gyepkezelést megvalósítania a nemzeti parknak, természetesen kedvezően hatott és hat egyéb fajokra is.

„A Rákosivipera-védelmi Program rendkívül pozitív megítélést kapott mind hazai, de különösen nemzetközi szakmai körökben. Egyfelől az európai térség legjobb LIFE programjának ítélik, másfelől 2006-ban az érintett európai országok elkészítették a Berni Egyezmény keretén belül, mely egyezmény egyébként korábban már Magyarország is aláírta, a Vipera ursinii komplexre vonatkozó fajvédelmi tervet, melyben a hazai kezdeményezést követendő példaként említik a részes országok számára. 2007 őszén a Porto-ban rendezett herpetológiai világkongresszuson, ahol majd másfélszáz neves természetvédelmi és tudományos szakember vett részt nyilvánosan megdicsérték Magyarországot, mondván, hogy végre egy ország, amelyik nem csak panaszkodik egyes fajok fogyásáról, hanem tesz is ellene valamit.” – mondta Péchy Tamás, Rákosi vipera-védelmi Központ vezető.

„Mindezek révén, ma több európai ország – pl. Románia, Horvátország, Ukrajna – kéri segítségünket az ott élő alfajok védelmére. Széleskörű együttműködés van kialakulóban, a következő LIFE program kapcsán, amiben két magyarországi nemzeti park, a Fővárosi Állatkert, a Schonbrunni állatkert, a Bécsi Természettudományi Múzeum és a Fertő-Hanság Nemzeti parkkal határos osztrák nemzeti park kíván velünk közösen dolgozni. Ez utóbbinak az eredményeként, szándékaink szerint vissza fogjuk telepíteni a fajt a valamikori osztrák élőhelyére.” – tette hozzá Halpern Bálinta rákosi vipera LIFE program vezetője


További információ:
www.rakosivipera.hu

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!