Ismét meghirdetjük a "Homoktövis-élőhelykezelés" elnevezésű akciót

Immáron hatodik alkalommal rendezi meg az MME Budapesti Helyi Csoportja a "Homoktövis-élőhelykezelés" elnevezésű akcióját Újpesten, a Megyeri-híd pesti hídfőjének közelében. A munkát november 6-án reggel 9:00 órakor (rossz idő esetén 7-én) kezdjük. A területen található értékes homokgyepek összesen 22 védett növényfajnak adnak otthont, melyből a Homoktövis cserje vadon csak ezen az egy helyen él Magyarországon!


Rajta kívül további két fokozottan védett növényfaj is megtalálható a területen, nem beszélve a számtalan védett gerinctelen és gerinces állatfaj jelenlétéről! Ezek élőhelyét nagyban veszélyezteti az erőteljesen terjeszkedő tájidegen fásszárúak térhódítása, melyek visszaszorítása és a Magyarországon egyedülálló természetes életközösség megóvása a legfontosabb feladatunk, melyet meg kívánunk valósítani a területen.

Szokásunkhoz híven madárgyűrűzési bemutatóval és hideg, illetve meleg étellel és itallal is készülni fogunk az eseményen, de a megjelenők létszámát lehetetlen előre megbecsülni, így a biztonság kedvéért mindenki készüljön némi saját élelemmel is.

A munkához szükséges eszközöket - kesztyű, kézi és gépi szerszámok - Helyi Csoportunk biztosítani fogja, de arra szeretnénk mindenkit kérni, hogy - amennyiben lehetősége van rá - hozzon munkáskesztyűt, illetve kézifűrészt, vagy ágvágó ollót, mert ezekből minden darabra nagy szükség lesz! Idén elsősorban a már megtisztított területen időközben felnőtt akác- és ezüstfasarjak kihordásán lesz a hangsúly ezért az ágak mozgatásához szükség lesz ponyvákra és hevederekre is, hogy kötegelve tudjuk szállítmányozni a faanyagot. (Természetesen ezekből is készülünk néhány saját darabbal!)

Tömegközlekedéssel a legkönnyebben a 104-es busszal lehet elérni a helyi védettségű területet. Érdemes Újpest Központnál, az Újpesti Áruház oldalában lévő buszmegállónál felszállni a járatra, mely kb. 15 perc alatt éri el a területet. HÉTVÉGÉN A 104-ES BUSZ CSAK FÉL ÓRÁNKÉNT KÖZLEKEDIK, ezért érdemes Újpest központhoz kb. 8:25-kor megérkezni, ugyanis a busz kb. 8:35-kor érinti a fentebb említett megállót. A busszal a "Vízművek" megállóig kell eljönni, mely a régi és új 2-es út elágazása utáni második megálló. Más megközelítésben: a Megyeri-híd előtti megálló. A következő - Ezred utcai - megálló már a Megyeri-híd után van, ezért ha valaki esetleg túlmegy a megadott helyszínen, vissza kell sétálni néhány száz métert.

Amennyiben autóval szeretne valaki érkezni, akkor a két 2-es út elágazásától, a régi 2-en Dunakeszi felé kell jönni kb. 500 métert. Bal kéz felé fel fog tűnni egy térkővel leburkolt, drótkerítéssel körbevett, zárt parkoló, mely után kb. 50 méterrel, az út jobb oldalán található két óriásplakát és egy fém sorompó, ami a terület bejáratát zárja le. A sorompó a kezelés idején nyitva lesz, ezért mindenki biztonsággal beparkolhat a földút lezárt szakaszára.

Homoktövis Természetvédelmi Terület műholdképe itt tekinthető meg
nagyobb felbontásban
(Térkép: Bajor Zoltán).

 

 

 

 Az MME honlapjának fejlesztése az Európai Unió
támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával
valósult meg a TÁMOP-2.5.1-07/1-2008-0098 projekt
keretében

 

 

 


 

 


Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!