Jubileumi élőhelykezelés az újpesti Homoktövis termőhelyen 2016. október 29-én (szombaton), 9-15 h között

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja 10 évvel ezelőtt kezdte meg “Homoktövis-élőhelykezelés” elnevezésű akcióját Újpesten, a Megyeri-híd pesti hídfőjének közelében, az itt található értékes homoki gyepek hosszútávú megőrzésének érdekében.

A terület térképe

 Az eltelt időszak alatt több, mint 1000 önkéntes segítette törekvéseinket, melynek keretén belül nemcsak a névadó homoktövis állománya erősödött meg, hanem az itt található egyéb védett és fokozottan védett növény- illetve állatfajok életkörülményei is nagy mértékben javultak. E nagyszabású munka azonban még korántsem érte el végleges célját. A terület természeti értékeinek megvédése és az ideális állapotok elérése még messze van. Ennek ismeretében szeretnénk minél több érdeklődőt invitálni jubileumi akciónapunkra, ahol nemcsak az eddig elért eredményeinket lehet megismerni, hanem bárki csatlakozhat törekvéseink megvalósításhoz.

A szervezők már reggel 8 körül a helyszínen lesznek, de az akcióban részt vevők elég ha 9:15-kor érkeznek. A területen található értékes homokgyepek összesen 22 védett növényfajnak adnak otthont, melyből a homoktövis cserje vadon csak ezen az egy helyen él Magyarországon, nem beszélve a számtalan védett gerinctelen és gerinces állatfaj jelenlétéről. Ezek élőhelyét nagyban veszélyezteti a tájidegen fásszárúak térhódítása, melyek visszaszorítása és a Magyarországon egyedülálló természetes életközösség megóvása a legfontosabb feladat.

A munka ezért alapvetően cserjeirtást és a levágott ágak területről történő kihordását jelenti.
Tömegközlekedéssel legkönnyebben a 104-es busszal lehet elérni a helyi védettségű területet. Érdemes Újpest Központnál, az Újpesti Áruház oldalában lévő buszmegállónál felszállni a járatra, mely kb. 15 perc alatt éri el a területet. Hétvégén a 104-es busz csak félóránként közlekedik, ezért érdemes Újpest központhoz 8:35 körül megérkezni, ugyanis a busz kb. 8:41-kor érinti a fentebb említett megállót. A busszal a “Vízművek” megállóig kell eljönni, mely a régi és új 2-es út elágazása utáni második megálló. Más megközelítésben: a Megyeri-híd előtti megálló. A következő – Ezred utcai – állomás már a Megyeri-híd után van, ezért ha valaki esetleg túlmegy a megadott helyszínen, vissza kell sétálni néhány száz métert.
A menetrend itt található: http://www.bkk.hu/apps/menetrend/pdf/1040/20160801/10.pdf
A “Vízművek” megállótól ki lesz táblázva az érintett helyszín. Amennyiben autóval szeretne valaki érkezni, akkor a Váci út végénél a régi és új 2-es út elágazásától, a régi 2-en Dunakeszi felé kell jönni kb. 500 métert. Itt az út jobb oldalán található két óriásplakát és egy fém sorompó, ami a terület bejáratát zárja le. A sorompó a kezelés idején nyitva lesz, ezért mindenki biztonsággal beparkolhat a földút lezárt szakaszára.

Ahogy azt a résztvevők korábban megszokhatták, a szervezők étellel, itallal is készülni fognak (az ebédszünetben bemutató madárgyűrűzést is tervezünk), de a megjelenők létszámát lehetetlen előre megbecsülni, így a biztonság kedvéért mindenki készüljön némi saját élelemmel is.

A munkához szükséges eszközöket – kesztyű, kézi és gépi szerszámok stb. – helyi csoportunk biztosítani fogja, de akinek lehetősége van rá hozzon munkáskesztyűt, illetve kézifűrészt, vagy ágvágó ollót, mert ezekből minden darabra nagy szükség lesz. Idén továbbra is elsősorban a gallyak kihordásán lesz a hangsúly ezért az ágak mozgatásához szükség lesz ponyvákra és hevederekre is, hogy kötegelve lehessen szállítmányozni a faanyagot. Természetesen ezekből is lesz jó néhány darab.

FONTOS! A közösségi szolgálatra érkező diákcsoportokat csak abban az esetben tudjuk fogadni, ha az értük felelősséget vállaló tanár is velük tart a rendezvényre! Egy csoport maximum 15 fős lehet! A részvételhez október 28.-ig lehet regisztrálni Kincses Lászlónál a kincses.laszlo@mme.hu címen!

Egyénileg érkező 18 év alatti diákokat csak szülői felügyelettel tudunk fogadni!
A munka elején mindenki munka- és balesetvédelmi eligazítást kap, amelyet adatai megadásával és aláírásával kell igazolnia.

A program végrehajtását a természetvédelmi vagyonkezelést ellátó Fővárosi Önkormányzat természetvédelmi engedélye teszi lehetővé.
A projektet a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapja támogatja!
A lebonyolításban a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságához tartozó Természetvédelmi Őrszolgálat munkatársai is közreműködnek!

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Bajor Zoltán

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!