Karácsonyi madarásznap Budapesten!

Ha szeretne megismerkedni egészen közelről az etetőkre járó madarakkal, akkor szeretettel várjuk Budapesten, a Farkas-erdőben, december 27-én. Őszapók, cinegék, fakopáncsok, rigók, zöldikék és társaik szívesen fogyasztják a kihelyezett táplálékot, hogy honnan érkeztek hozzánk és merre tartanak tőlünk, arra a madárgyűrűzés segítségével tudnunk válaszolni.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Budapesti Helyi Csoportja bemutató madárgyűrűzést tart az újpesti Farkas-erdőben.

Időpont: 2013. december 27. (péntek, munkaszüneti nap), 9-12 óra között folyamatosan.

Program: madárgyűrűzés és az ehhez használt eszközök bemutatása.

A gyerekeknek lehetőségük lesz egy-egy madár megsimogatására is. 9-12 óra között akár fél-egy órára is érdemes a helyszínre látogatni, hiszen a program kötetlen, bármikor be lehet kapcsolódni.

Madársimogatás (Fotó:Orbán Zoltán)
Madársimogatás
(Fotó: Orbán Zoltán)


Találkozó: Budapest, IV. kerület, Káposztásmegyer I. lakótelepen a Farkaserdő utca és a Nádasdy Kálmán utca találkozásánál 9 órakor, ahonnan 100 méteres sétával érjük el a helyszínt. A később érkezők az információs táblák segítségével találhatják meg a gyűrűzési pontot.

Megközelítése: 14-es villamos Bőröndös utcai megállójától kb. 6 perc sétával a lakótelepen keresztül. 126-os busszal a Dunakeszi megállónál kell leszállni. 20E busznak a Művelődési Központ nevű megállójától 15 perces sétával.

A program jellegéből adódóan, a kevés mozgás és a várható hideg miatt különösen meleg öltözet ajánlott!

További információ: Kincses László 20/48-44-810

A program díjmentes!

 

MME adhat vonal: 13600/40

Hívásával 250 Ft-tal támogatja az MME madárvédelmi munkáját.
Köszönjük!

 

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!