Kell-e takarítani az etetőt?

A madarakat az etetők takarítottsága esztétikai értelemben nem, gyakorlati szempontból viszont nagyon is érinti, ezért érdemes hetente akár többször is fel- és kisöpörni ezeket. Az okokról a Madárbarát kert téli életét és működtetését bemutató legújabb cikkünkben olvashat.

Talajetető (Fotó: Orbán Zoltán).


A magyarázatot két irányból is meg lehet közelíteni: a madarak számára a téli túlélés legfontosabb feladata megfelelő mennyiségű táplálék megtalálása és elfogyasztása a rövid nappali órákban, a madarakat etető madárbarátok pedig nemcsak segítni, de gyönyörködni is szeretnének a madarakban.

Amenyiben az etető üres, akkor könnyű dolgunk van, hiszen egy pillantás elég ahhoz, hogy máris nyúljunk a vödörért vagy egyéb magmerő ibrikért, és máris orvosoltuk a problémát. Nagy madárforgalmú etetőkön – legyenek ezek akár a talaj-, tálcás vagy önetetők –, ahova egyszerre akár 5–10 kg magot is kiszórunk, gyakori probléma, hogy első ránézésre felöltöttnek látszik a rendszer, a madarak mégis megfogyatkoznak, majd teljesen el is tűnnek.

Ha ilyenkor az ujjaink között átpergetjük a magot, meglepődve tapasztaljuk, hogy az eleség gyakorlatilag csak maghéjból áll. A szárnyas kosztosok pedig azért maradoztak el, mert a hasznosítható táplálék fogyatkozásával egyre több időt kellene ennek felkutatásával, a mag(héj)halom átforgatásával tölteniük. Minél szigorúbb a tél, a madarak annál előbb hagyják ott az ilyen etetőhelyeket. Ez tehát egy újabb oka az etetők madárforgalom-változásának, amiről itt olvashat részletesen >>

A talajetető elhasználódott magkészlete szinte csak maghéjat tartalmaz (Fotó: Orbán Zoltán).
A nagy kérdés tehát annak eldöntése, hogy valójában van-e mag az etetőn vagy üres
maghéjakkal teli az etetőhely? Utóbbira utal, amikor az eleséghalom a fekete
csillogás helyett elkezd "világítani", amit az üres maghéjak fehér belseje
okoz.
4 fotó – katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

A talajetető elhasználódott magkészlete szinte csak maghéjat tartalmaz (Fotó: Orbán Zoltán).

A jelenség az etetőtálcákban is jelentkezik (Fotó: Orbán Zoltán).

A jelenség az etetőtálcákban is jelentkezik (Fotó: Orbán Zoltán).

Téli etetőhely takarítása (Fotó: Orbán Zoltán).
Ilyenkor érdemes alaposan felgereblyézni, akár összesöpörni a talajetetőt, mert ha
csak a hulladékra szórjuk a magot, akkor azt az enni érkező madarak gyorsan
összekeverik a maghéjjal, és máris a kiindulási problémánál találjuk
magunkat. 3 fotó – katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Téli etetőhely takarítása (Fotó: Orbán Zoltán).

Téli etetőhely takarítása (Fotó: Orbán Zoltán).

Téli etetőhely takarítás után feltöltve (Fotó: Orbán Zoltán).
A pótlásként kiszórt magot nem kell feltétlenül szétteríteni, ezt a madarak
úgyis gyorsan megteszik (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Az etető kitakarítását követően el kell döntenünk, hogy mi legyen a maghéjhulladékkal? Mivel ez lebomló, szerves anyag, semmiképpen se dobjuk a szemetesbe, inkább szórjuk bokrok alá, ahol a talaj tápanyag-utánpótlását segíti.

Komposztálóra kiszórt etetőhelyi maghéjhulladék (Fotó: Orbán Zoltán).
Még jobb azonban, ha komposzt tetejére terítjük, itt ugyanis a madarak még át tudják
vizsgálni, különösen enyhébb téli napokon, amikor a jól feltöltött etetőn már
jóllaktak, és van idejük "pücskörészni". 3 fotó – katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

Komposztálóra kiszórt etetőhelyi maghéjhulladék (Fotó: Orbán Zoltán).

Komposztálóra kiszórt etetőhelyi maghéjhulladék (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Amennyiben nemcsak a madarak segítése, hanem megfigyelésük, fotózásuk is a cél, a komposztálót érdemes úgy elhelyezni, hogy az ablakból is rálássunk. Ilyenkor az ablaklesünkből a komposztáló madárforgalmát is szemmel tudjuk tartani, és akár meg is örökíthetjük.

Téli etetőhely madaraknak (Fotó: Orbán Zoltán).
Ebben a fővárosi kertben a komposztáló az etető közvetlen közelében van,
így a madarak állandó látogatói, haszonélvezői a lebomló hulladéknak
(Fotó: Orbán Zoltán)


A komposztra szórt etetői maradék még mindig tartalmaz fogyasztható magdarabkákat,
amit a madarak – itt egy fekete rigó – ezeket keresgélve előszeretettel át is
forgatnak (Videó: Orbán Zoltán).

 

Orbán Zoltán - Madárbarátok könyve (Cser Kiadó, 2013) külső borító.
Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok könyvét (bolt >>).

 

Önt is várja a Madárbarát kert program!

A Madárbarát kert program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. A Madárbarát kert a családi házak, háztáji kiskertek, parkok és arborétumok; a Madárbarát óvoda és a Madárbarát iskola az oktatási intézmények; a Madárbarát panel a panelházak lakóinak, a Madárbarát munkahely az irodában dolgozók és munkáltatók alprograma.

A programban való részvételhez nincs szükség különösebb madártani ismeretre, jártasságra, a regisztrációt követően megküldött Madárbarát Kert Kalendárium és a honlap minden szükséges információt tartalmaz. A különböző madárvédelmi eszközök és téli madáreleség pedig a kertészeti és barkácsüzletek mellett az MME boltjában is beszerezhető.

Elegendő már egy-két madárodú, egy itatónak használt virágalátét, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaudvarba, ablakba, és máris élvezhetjük tollas barátaink közelségét. Ha pedig már ott vannak, a pedagógusokat és a szülőket a nevelésben, a gyerekeket és felnőtteket a kikapcsolódásban, a gazdálkodókat és a kiskert tulajdonosokat a kártevők távol tartásában segítik a madarak.

Az elismerő tábla megszerzésének feltétele, hogy a program résztvevője a regisztrációt követően legalább egy mesterséges madárodú kihelyezésével, itató folyamatos működtetésével és téli madáretetéssel végzett egy évnyi madárbarát kertészkedést követően a regisztrációs csomagban kapott jelentőlap beküldésével tájékoztassa az MME központi irodáját az általa végzett madárvédelmi munkáról. Az információk értékelését és elfogadását követően postai úton megküldjük a ház falára, ajtóra, kerítésre kihelyezhető elismerő táblát, mely hirdeti, hogy itt egy madárbarát lakik és tevékenykedik.

Az MME Madárbarát kert program / Madárbarát kert elismerő táblája (Fotó: Orbán Zoltán). Az MME Madárbarát kert program / Madárbarát panel elismerő táblája (Fotó: Orbán Zoltán).
A Madárbarát kert program alprogramjainak külön elismerő táblája van, a képen
a Madárbarát kerté és a Madárbarát panelé látható. Nagyításhoz katt
a képekre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A Madárbarát kert programnak 2015-ben már 6.000 regisztrált tagja van országszerte, köztük ezernél is több óvoda és iskola. Legyen Ön is "hivatásos" madárbarát kertész, üdvözöljük a Madárbarát kert programban!

 

Az MME támogatása

Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk munkáját. Köszönjük!

MME 1% felajánlási felhívás
A letölthető 1% nyilatkozat a képre kattintva érhető el.

 

Orbán Zoltán

 

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!