Kevesebb a holló Baranya megyében

A tavaly nyár elején dúló viharok következtében sok hollófészek semmisült meg Baranya megyében. Az MME Baranya Megyei Csoportja a tavaszi ellenőrzések során 23 fészeknek csak hűlt helyét találta.

holló (fotó: Máté Bence)


A hollók gyakran a régi fészek közelében építenek újat, de idén a fészkelőkörzetek egy részében ezt nem tapasztalták, sőt néhány régi fészket sem foglaltak el a párok.A fészektérképezés során 24 új fészket találtak, de csak 8 esetben beszélhetünk újonnan foglalt territóriumról. Mindez azt jelenti, hogy hosszú idő után először csökkent a hollók száma, a tavalyi 92 párral szemben idén csak 82 pár költéséről tudnak a megyében.

Bízunk benne, hogy az állománycsökkenés csak átmeneti lesz. A költések eredményességét idén nem befolyásolták negatívan az időjárási tényezők, s a kirepülő fiókák viszonylag magas számának következtében remélhetőleg újra benépesülnek majd az üresen maradt fészkelőkörzetek.







Köszönjük, hogy egy százalék felajánlásával az MME madárvédelmi munkáját támogatta!


MME Baranya Megyei Csoport
A fenti kis képen holló látható
(fotó: Máté Bence)

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!