Kevesebb az erdei fülesbagoly Baranyában

Az MME Baranya Megyei Helyi Csoportja ezen a télen is megszámolta a megyében élő erdei fülesbaglyokat. Míg a gyülekezőhelyek felderítésében  sikeresebbek voltak a tavalyinál, észlelt egyedszám lényegesen elmaradt a várakozásaiktól.

erdei fülesbagoly fióka


Tavaly 12 helyen 293 példányt számoltak meg, idén 16 helyen csak 229-et. A legtöbb baglyot ezúttal Nagynyárádon találták (35 példányt), míg a már hagyományosnak nevezhető mohácsi pihenőhelyeken 32 madár tartózkodott huzamosabb ideig.


Az erdei fülesbaglyok télen nagyobb csapatokba is összeverődhetnek


A csapatok a nappalt a rejtőzködésre alkalmas helyeken, főleg örökzöld fákon (fenyők, tuják stb.) töltik. A téli felmérés során ezért főleg a temetőket, templomkerteket, a lakott területek parkjait, utcai facsoportokat, fasorokat vizsgáltak át több alkalommal is.

A baglyok jelenlétére a fák alatti ürülékfoltok és táplálékmaradványok (köpetek) alapján lehet következtetni, de a sűrűben megbúvó madarak számát sokszor nehéz pontosan megállapítani.


Az erdei fülesbaglyok gyülekezőhelyei 2010/2011 telén Baranya megyében




Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!







Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!