Közgyűlés – Beszámoló

Egyesületünk 2014. május 17-én tartotta éves Küldöttközgyűlését az MKB Bank székház Bálteremben. A küldöttek 9.00 órától vehették át szavazati lapjaikat a regisztrációs pultnál. A regisztráció alapján a küldöttek több mint fele megjelent az eseményen, így határozatképes volt a közgyűlés.

Közgyűlés (Fotó: Kincses László)

A Vipera life – egy kígyó élete című film levetítése, valamint az elnöki köszöntő után a napirendi pontok jóváhagyása, és a beszámolók következtek. A közgyűlés egy tartózkodás mellett elfogadta az elnökség beszámolóját, továbbá egyhangúan elfogadta a 2013 évi pénzügyi beszámolót és mérleget, a könyvvizsgáló beszámolót, a 2013. évi közhasznúsági jelentést, az Ellenőrző Bizottság beszámolóját, valamint a Fegyelmi Bizottság beszámolóját.

A programot színesítette két együttműködés bemutatása: MKB Bank Jótét Kártya program, és a Madárgyűrűzési Központ az MME és a T-Systems által közösen fejlesztett új online adatbázisának prezentálása. Az esemény zárásaként átadásra kerültek a kitüntetések.

 Kitüntetések átadása (Fotó: Kincses László)

Kitüntettettek névsora:

CHERNEL ISTVÁN EMLÉKÉREM:
Az emlékéremmel az Elnökség az Egyesület azon tagjait tünteti ki, akik kiemelkedő tudományos, gyakorlati vagy társadalmi tevékenységet fejtettek ki, illetve kiváló eredményeket értek el, az Egyesület munkáját és ezen keresztül a madár-és természetvédelem fejlesztését kimagasló módon elősegítették.

Somlai Tibor
Szelle Ernő
Csapó Miklós
Ványi Róbert
Tatai Sándor


KEVE ANDRÁS DÍJ:
A díj azoknak adományozható, akik az egyesület alapításától kezdve vagy több mint egy évtizeden keresztül kitűnő tevékenységet folytattak az Egyesület működése és szervezése terén.

Csörgő Tibor

PETÉNYI SALAMON JÁNOS EMLÉKÉREM:
Az emlékéremmel a Tudományos Tanács az Egyesület azon tagjait tünteti ki, akik kimagasló tudományos kutató tevékenységet folytatnak, amivel hazai és nemzetközi téren eredményeket értek el.

Török János

BRELLOS TAMÁS DÍJ:
A díj az egyesület azon tagjainak, vagy tagok csoportjainak adományozható, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a környezeti tudatosság formálása terén, jelentős szerepet töltöttek be az ifjúság szemléletformálásában, hozzájárulva ezzel a madár és természetvédelem eredményeinek növeléséhez.

Farkas Roland
Szentendrey Géza


ÖRÖKÖS TAG:
Az a magyar állampolgár, akinek madártani és természetvédelmi munkássága elismeréseként az Elnökség ezt a címet adományozza.

Kalocsa Béla
Lipcsey Imre

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!