Lakossági felhívás – békákat otthon is menthetünk!

A márciusi tél utáni melegedő időben újra indul a kétéltűek szaporodóhelyekre vonulása és ezzel együtt a békamentési szezon. Segíteni azonban nem csak az utak mentén lehet, otthon is rengeteget tehetünk ezekért a veszélyeztetett, védett állatokért!

A vízóraaknák sajnálatos módon békacsapdaként is működnek, ahonnan a bajba jutott állatok gyorsan és egyszerűen kimenekíthetőek (Fotók: Orbán Zoltán)

 

Mi az a békamentés?

A kétéltűek közé tartozó békáknak – még az életük jelentős részét a szárazföldön töltő fajoknak is – vízre van szüksége a szaporodáshoz, a peterakáshoz és az ebihalak akár két hónapot is meghaladó fejlődéséhez.

Tél végén, tavasz elején a téli álomból felébredő békák tömegesen indulnak meg a tavak, csatornák, nagyobb vízállások felé, miközben az úthálózaton ezres nagyságrendben esnek áldozatául a gépjárműforgalomnak. 


Ez nem csak az állatok pusztulása, de a tetemeiktől csúszóssá váló útfelszín jelentette
közlekedésibaleset-veszély miatt is gondot jelent (Videó: Orbán Zoltán)

 

Ezt legbiztosabban az úttest részét alkotó kétoldali terelőárok és az ezeket összekötő alagút átjárók kiépítésével lehet megelőzni – ez azonban jelentős költségnövekedést jelent, különösen utólagos kialakítás esetén. Magyarországon sajnos még nem tekinthetőek országszerte általánosnak ezek a műtárgyak, éppen ezért kellett kidolgozni egy gyorsan és olcsók kivitelezhető alternatív megoldást.

Hazánkban az elmúlt 10-15 évben örvendetesen elterjed közösségi, önkéntes lakossági természetvédelmi tevékenységgé vált ezeknek az ideiglenes útmenti békamentő terelőkerítéseknek a megépítése, néhány hétig történő működtetése, majd lebontása.


Első lépésben a terelőfalból és gyűjtővödrökből álló, ideiglenes békamentő kerítést
kell kiépíteni, itt éppen Farmoson, ahova idén is szeretettel várják az
érdeklődőket
, ...


... majd a vödrökben összegyűlt állatokat heteken át, naponta többször is át kell
vinni az úttest túloldalán található peterakóhelyre (Videók: Orbán Zoltán)

 

Miért jó ez nekünk?

Az állat- és természetvédelmi, valamint a közúti baleset-megelőzési megfontolások mellett jelentős a ragadozó életmódot folytató, férgeket, puhatestűeket és rovarokat fogyasztó szárazföldi békafajok biológiai védekezésben betöltött szerepe. A békáknak ez az ökoszisztéma-szolgáltatása a klímaváltozás erősödésével, többek között az újabb és újabb mezőgazdasági rovarkártevők megjelenésével egyre fontosabb szempont.

Éppen ezért a békák tömeges közúti és otthoni mentése hozzájárul a fenyegetett állományok országos stabilitásának megőrzéséhez. Ráadásul a békák hangja, például a fütyülő-fuvolázó zöld varanggyé kimondottan tetszetős is, amit jó hallgatni.

Arról, hogy otthon miért és mit tehetünk, az alábbiakban foglaltuk össze.

 

MIT TEHETÜNK OTTHON?

A legfontosabb – a békák kimentése

Az előző fejezetben bemutatott, mára közismertté vált békamentési probléma mellett létezik egy területileg sokkal kiterjedtebb, a lakott területeket az ország egészén érintő kockázat is – a vízóraaknák és külvilágra nyíló pincék sajnos békacsapdaként működnek.

A településeken is általánosan előforduló zöld és barna varangy, valamint a barna ásóbéka, helyenként a bajszos- vagy barnabékák (erdei, mocsári és gyepi béka), de akár még a vizektől elkalandozó zöldbékák és unkák is, a vízóraaknákba pottyanva, pincékbe tévedve végleg csapdába kerülhetnek és lassan eléhezve akár évekig, a halálukig sínylődhetnek. Ennek oka, hogy ezek a fajok kevésbé ügyes mászók, mint a zöld levelibéka, ami függőleges falakon, ablaküveg simaságú felületeken is képes felmászni.

Hiába van teteje a vízóraaknáknak, a békák centis réseken is be tudnak jutni, és ide beesve, segítség nélkül, életük végéig csapdába kerülnek (Fotó: Orbán Zoltán)
Hiába van teteje a vízóraaknáknak, és ajtaja a szabadba nyíló pincéknek, a békák
centis réseken is be tudnak jutni (Fotó: Orbán Zoltán)

Vízóraaknából kiemelt barna varangyok párosodási pózban (Fotó: Orbán Zoltán)
A leggyakoribb így bajba jutó béka a barna varangy, ...

Zöld varangy (Fotó: Orbán Zoltán)
... a zöld varangy ...

Barna ásóbéka (Fotó: Orbán Zoltán)
...és a barna ásóbéka (Fotók: Orbán Zoltán)

 

Szerencsére ezen a helyzeten gyorsan és egyszerűen segíthetünk – csak emeljük fel a tetőt és nézzünk be a vízóra, a kerti csap aknájába, zseblámpával vizsgáljuk át a pincék sötét zugait (különösen, ha ennek földes a talaja), és ha békát találunk, vigyük ki a gyepre és engedjük el egy bokor tövénél, farakásnál, a komposzt mellett.

Barna varangy vízóraaknában (Fotó: Orbán Zoltán)
Alaposan, lehetőleg az aknába lemászva vizsgáljuk át a talajt, a csövek alatti réseket,
mert a föld színű vagy föld borította békákat nem mindig ilyen könnyű észre venni.
3 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán)

Barna varangy vízóraaknában (Fotó: Orbán Zoltán)

Barna varangy vízóraaknában (Fotó: Orbán Zoltán)

 

Ezt az ellenőrzést érdemes március-augusztus között havonta elvégezni, és az ismételten pórul járt állatokat kimenekíteni.

Vízóraaknából mentett barna varangyok (Fotó: Orbán Zoltán)
A békákat, még a varangyokat is (a képen barna varangyok) nyugodtan megfoghatjuk
puszta kézzel is, de ha ezt nem szeretnénk, használhatunk rongyot, munkavédelmi
vagy gumikesztyűt is (Fotó: Orbán Zoltán)

Annak megállapításában, hogy milyen békát találtam, segít a hazai
kétéltű- és hüllőfajokat bemutató honlapoldalunk, illetve
terepen az MME részvételével kidolgozott, okostelefonos
alkalmazás, melynek ingyenes letöltéséről
itt tájékozódhat >>

 

Peterakóhely létesítése

Már önmagában a vízóraaknákban, pincékben csapdába került békák pusztulása is jelentős probléma, de a bajt tovább tetézi, hogy ezek a példányok nem tudnak részt venni a szaporodásban. Miközben az országszerte, a lakott területeken még erőteljesebben fogyatkozó életterű, a klímaváltozástól is fenyegetett, védett békaállományok túlélése szempontjából mind nélkülözhetetlenebb a sikeres szaporodás, ezek a csapdába esett állatok úgy pusztulnak el, hogy éveken keresztül egyetlen utódot sem hagynak maguk után. 

Ezen könnyen és a kert előnyére, díszére szolgáló módon segíthetünk, ha a kimentett, illetve a környék békái számára kora tavasszal peterakóhelyet létesítünk. Itt nem kell mindjárt százezres, akár milliós összegbe kerülő, nagy kerti tóban gondolkodni, egy földbe süllyeszthető 30-60 literes műanyag dézsa, betonozó kád, "tejes láda" tökéletesen megfelelő (ezek kertészeti árudákban, barkácsáruház-láncokban könnyne és maximum néhány ezer forintért beszerezhetőek).

Béka peterakóhely kertben, földbe süllyesztett „tejes ládából” (Fotó: Orbán Zoltán)
Egy ilyen peterakóhely alig egy órányi kényelmes munkával összehozható – 18 fotó,
katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán) 

A peterakóhelyet lehetőleg a kert árnyékos részén alakítsuk ki (Fotó: Orbán Zoltán)

Mérete és alakja miatt a „tejes láda” ideális peterakóhely lehet (Fotó: Orbán Zoltán)

A földbe süllyesztés követően érdemes néhány finomítást, környezetgazdagítást is elvégezni a peterakóhelyen (Fotó: Orbán Zoltán)

Előtérben kókuszrost-csomó látható, ami a vízbe téve a békapeték számára kínál vízinövényt helyettesítő rögzítési pontot, illetve ideiglenes víz alatti búvóhelyet a békáknak (Fotó: Orbán Zoltán)

Előtérben kókuszrost-csomó látható, ami a vízbe téve a békapeték számára kínál vízinövényt helyettesítő rögzítési pontot, illetve ideiglenes víz alatti búvóhelyet a békáknak (Fotó: Orbán Zoltán)

A ferdén a ládába helyezett, a víz alatt téglával rögzített, a másik végén a láda peremére támaszkodó lécdarab amellett, hogy a békák közlekedését is segíti, nélkülözhetetlen menekülési útvonalat kínál a peterakóhely vizébe esetleg beleeső madaraknak, sünöknek, gyíkoknak (Fotó: Orbán Zoltán)

A ferdén a ládába helyezett, a víz alatt téglával rögzített, a másik végén a láda peremére támaszkodó lécdarab amellett, hogy a békák közlekedését is segíti, nélkülözhetetlen menekülési útvonalat kínál a peterakóhely vizébe esetleg beleeső madaraknak, sünöknek, gyíkoknak (Fotó: Orbán Zoltán)

Első körben így néz ki egy éppen elkészült peterakóhely mindenféle csinosítás nélkül (Fotó: Orbán Zoltán)

A peterakóhely mindenféle csinosítás nélkül is ellátja a funkcióját – vízóraaknából frissen mentett barna varangyok ide helyezve kezdik újra szabad életüket (Fotó: Orbán Zoltán)

A peterakóhely mindenféle csinosítás nélkül is ellátja a funkcióját – vízóraaknából frissen mentett barna varangyok ide helyezve kezdik újra szabad életüket (Fotó: Orbán Zoltán)

A peterakóhely mindenféle csinosítás nélkül is ellátja a funkcióját – vízóraaknából frissen mentett barna varangyok ide helyezve kezdik újra szabad életüket (Fotó: Orbán Zoltán)

A peterakóhely mindenféle csinosítás nélkül is ellátja a funkcióját – vízóraaknából frissen mentett barna varangyok ide helyezve kezdik újra szabad életüket (Fotó: Orbán Zoltán)

Annak érdekében, hogy a béka peterakóhely ne csak hasznos, de igazi dísze is legyen a kertnek, gyep- vagy mohatéglával érdemes némileg természetbe illőbbé tenni (Fotó: Orbán Zoltán)

Annak érdekében, hogy a béka peterakóhely ne csak hasznos, de igazi dísze is legyen a kertnek, gyep- vagy mohatéglával érdemes némileg természetbe illőbbé tenni (Fotó: Orbán Zoltán)

Itt jól megfigyelhető az állatok kijutását segítő kapaszkodóléc víz alatti rögzítése (Fotó: Orbán Zoltán)

Így néz ki a peterakóhely némi környezetgazdagítás után (Fotó: Orbán Zoltán)

Béka peterakóhely kertben, földbe süllyesztett „tejes ládából” (Fotó: Orbán Zoltán)

 

Békamenedékek építése

A települési szárazföldi békák, különösen a varangyok éjszakai életmódot folytatnak, nappal valamilyen párás, sötét helyen: levelek vagy kövek alatt, üregekben, fák gyökerei között rejtőzködve pihennek. Ilyen rejtekhelyből a lakott területekből egye nagyobb hiány van, ezért érdemes békamenedékeket is elhelyezni, kialakítani a kertben.

Ha elgondolkodunk vagy már meg is építettük az előző fejezetben bemutatott peterakóhelyet, érdemes megfontolni, hogy ennek közelében alakítsunk ki ilyen békamenedéket.

Épített békamenedék peterakóhely mellett (Fotó: Orbán Zoltán)
A nedves levélkupac valójában egy háromkamrás békamenedéket rejt – 17 fotó,
katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán)

Első lépésben helyezzünk el lapjával téglákat a talajra, majd az egyik oldalt zárjuk le valamivel, itt például tetőlécdarabbal (Fotó: Orbán Zoltán)

Első lépésben helyezzünk el lapjával téglákat a talajra, majd az egyik oldalt zárjuk le valamivel, itt például tetőlécdarabokkal (Fotó: Orbán Zoltán)

Első lépésben helyezzünk el lapjával téglákat a talajra, majd az egyik oldalt zárjuk le valamivel, itt például tetőlécdarabokkal (Fotó: Orbán Zoltán)

Most következik a tető kialakítása, melynek első lépése ujjnyi vastag gallyak gyűjtése (Fotó: Orbán Zoltán)

Ezeket keresztben a téglákra fektetve sűrűn helyezzük egymás mellé (Fotó: Orbán Zoltán)

Ezeket keresztben a téglákra fektetve sűrűn helyezzük egymás mellé (Fotó: Orbán Zoltán)

Most következik a hullott lomb első rétegének felhalmozása (Fotó: Orbán Zoltán)

Ezt követi egy rétegnyi föld (Fotó: Orbán Zoltán)

Ezt követi egy rétegnyi föld (Fotó: Orbán Zoltán)

Majd egy újabb rétegnyi hullott lomb (Fotó: Orbán Zoltán)

Végül alaposan locsoljuk meg az egészet (és ezt őszig naponta ismételjük meg), hogy a békák számára vonzó, sötét és párás búvóhelyet kapjunk (Fotó: Orbán Zoltán)

Vízóraaknából mentett barna varangyok peterakóhely mellé épített menedéknél (Fotó: Orbán Zoltán)

Vízóraaknából mentett barna varangyok peterakóhely mellé épített menedéknél (Fotó: Orbán Zoltán)

Vízóraaknából mentett barna varangyok peterakóhely mellé épített menedéknél (Fotó: Orbán Zoltán)

Vízóraaknából mentett barna varangyok peterakóhely mellé épített menedéknél (Fotó: Orbán Zoltán)

Vízóraaknából mentett barna varangyok peterakóhely mellé épített menedéknél (Fotó: Orbán Zoltán)

 

Ha nincs időnk, kedvünk, lehetőségünk ilyen békamenedék építésére, egy kúpcserép bokrok közé rejtése is béka menedékként jöhet szóba.

Az MME web boltjában (www.mme.hu/bolt) beszerezhető, égetett kerámia anyagú „békavár” (Fotó: Orbán Zoltán)
De megoldást kínál az MME web boltjában megrendelhető vagy személyesen
megvásárolható, kerámia "békavár", amit elég így elhelyezni a kert egy
nyugalmasabb, árnyékosabb pontján – 3 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán)

Az MME web boltjában (www.mme.hu/bolt) beszerezhető, égetett kerámia anyagú „békavár” (Fotó: Orbán Zoltán)

Az MME web boltjában (www.mme.hu/bolt) beszerezhető, égetett kerámia anyagú „békavár” (Fotó: Orbán Zoltán)

 

Az adat is fontos!

Végül, de nem utolsó sorban, ha már kimenetettük a vízóraaknából, pincéből a béká(ka)t, és akár peterakóhelyet, plusz menedéket is építettünk számukra, a jó cselekedetek sorát érdemes megkoronázni azzal, hogy a megfigyelési adatunkat megosztjuk a szakemberekkel is.

Erre remek lehetőséget kínál az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés honlapfelület, ahova interneten keresztül, percek alatt feltölthetjük megfigyelési adatunkat, ami így segít pontosítani az adott faj előfordulásáról alkotott országos képet.


Amennyiben hasznosnak találta a cikket, kérjük, ossza meg ismerősei, barátai körében is, hogy közösen minél többet tehessünk az ártalmatlan, ugyanakkor a természetben rendkívül fontos szerepet betöltő, veszélyeztetett békák megmentéséért. Köszönjük!

 

Önt is várja a Madárbarát kert program!

A Madárbarát kert program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. A Madárbarát kert a családi házak, háztáji kiskertek, parkok és arborétumok; a Madárbarát óvoda és a Madárbarát iskola az oktatási intézmények; a Madárbarát panel a panelházak lakóinak, a Madárbarát munkahely az irodában dolgozók és munkáltatók alprograma.

A programban való részvételhez nincs szükség különösebb madártani ismeretre, jártasságra, a regisztrációt követően megküldött Madárbarát Kert Kalendárium és a honlap minden szükséges információt tartalmaz. A különböző madárvédelmi eszközök és téli madáreleség pedig a kertészeti és barkácsüzletek mellett az MME boltjában is beszerezhető.

Elegendő már egy-két madárodú, egy itatónak használt virágalátét, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaudvarba, ablakba, és máris élvezhetjük tollas barátaink közelségét. Ha pedig már ott vannak, a pedagógusokat és a szülőket a nevelésben, a gyerekeket és felnőtteket a kikapcsolódásban, a gazdálkodókat és a kiskert tulajdonosokat a kártevők távol tartásában segítik a madarak.

Az elismerő tábla megszerzésének feltétele, hogy a program résztvevője a regisztrációt követően legalább egy mesterséges madárodú kihelyezésével, itató folyamatos működtetésével és téli madáretetéssel végzett egy évnyi madárbarát kertészkedést követően a regisztrációs csomagban kapott jelentőlap beküldésével tájékoztassa az MME központi irodáját az általa végzett madárvédelmi munkáról. Az információk értékelését és elfogadását követően postai úton megküldjük a ház falára, ajtóra, kerítésre kihelyezhető elismerő táblát, mely hirdeti, hogy itt egy madárbarát lakik és tevékenykedik.

Az MME Madárbarát kert program / Madárbarát kert elismerő táblája (Fotó: Orbán Zoltán). Az MME Madárbarát kert program / Madárbarát panel elismerő táblája (Fotó: Orbán Zoltán).
A Madárbarát kert program alprogramjainak külön elismerő táblája van, a képen
a Madárbarát kerté és a Madárbarát panelé látható. Nagyításhoz katt
a képekre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A Madárbarát kert programnak 2018-ban már közel 7.000 regisztrált tagja van országszerte, köztük ezernél is több óvoda és iskola. Legyen Ön is "hivatásos" madárbarát kertész, üdvözöljük a Madárbarát kert programban!

MME 1% felajánlási felhívás
Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a
személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk
munkáját. Köszönjük!
 

Orbán Zoltán

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!