Madarak az itatónál

A hőség nem csak az embereket , hanem a madarakat is próbára teszi, ezért örömmel fogadják a segítséget. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Madárbarát kert programján keresztül is igyekszik erre felhívni a figyelmet.

Egy itató vagy kerti tó a környék egész madárvilágát a kertbe csalogathatja. Az itatónak főleg a meleg, száraz nyári hónapokban van nagy jelentősége, de a madarak egész évben szívesen használják. Különösen szeretnek benne fürödni a rigók, a vörösbegyek, a kék cinegék.

Fontos, hogy ne legyen a tűző napon a víz, mert akkor hamar felmelegszik. Legideálisabb egy olyan félárnyékos hely kiválasztása, ahol naponta körülbelül öt órán keresztül süti a nap a vízfelületet. A másik lényeges szempont, hogy védett, de mégis jól megfigyelhető helyen legyen. Fontos, hogy a fürdő madarak is belássák a területet, de egy biztonságos bokor is legyen a közelben, mert ázott tollal nem repülnek olyan jól. E bokor hiányában a macskák szomorú pusztítást végezhetnek.

A fürdővizet tehetjük kis tálkába, cserépalátétbe, de kerti tavacskát is készíthetünk. Ügyeljünk arra is, hogy ne legyen mély a víz, mert azt nem szeretik. Az a legjobb, ha a hasuk aljáig ér vagy lassan mélyül. Mélyebb víz közepére egy nagyobb, lapos követ is helyezhetünk, ahol leszállhatnak a madarak. Ha nincs állandó átfolyása a medencének, akkor nem szabad megfeledkezni a vízcseréről. A célnak tökéletesen megfelel egy csöpögő kerti csap is, ahol már meg is van oldva a vízcsere.

A madarak meghálálják a segítségünket. Az itatónál megforduló madarak remek megfigyelési lehetőséget nyújtanak, csodálatos perceket, órákat szerezhetnek nekünk.

További információ:
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Közönségszolgálata
Cím: 1121 Budapest, Költő u. 21.
Tel.: 40/200-401
E-mail: info@mme.hu

Amennyiben szeretne részt venni a Madárbarát kert programban, kérje tájékoztatónkat!


További információ:
Madarbarát kert

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!