Madárcsempészeket fogtak Kiszombornál - az MME gratulál a határrendészeknek

Egy cseh rendszámú autót ellenőriztek a határrendészek Kiszombornál hétfőn, a hajnali órákban. A kocsiban 36 afrikai madárra, köztük különböző fajokhoz tartozó keselyűkre és majdnem egy tucatnyi sasra bukkantak - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium közleményében.

Fotó: Endrédi Lajos gyűjteményvezető


Kiderült, hogy a példányok Tanzániából származnak, és a közelmúltban léptették be a madarakat Hollandián keresztül az Európai Unióba. Ezt követően a Szófiai Állatkertbe kerültek, onnan akarták visszajuttatni a szállítmányt Szerbián, Románián és Magyarországon keresztül egy hollandiai kereskedőnek. A rendőrség az esetről értesítette az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséget, illetve a Vidékfejlesztési Minisztérium illetékesét.

A VM CITES (Washingtoni Egyezmény) igazgatási hatóságának munkatársai megállapították, hogy négy faj esetében az Európai Unió teljes területén behozatali tilalom van érvényben, vagyis ezeket nem hozhatták volna be Tanzániából. Ez azt is jelenti, hogy a bemutatott engedélyeket az európai joggal ellentétesen állították ki, így a felügyelőség intézkedett az 5 keselyű és a 12 sas visszatartásáról.

A madarak a Szegedi Vadaspark természetvédelmi mentőközpontjába kerültek, amíg tart az eljárás. Itt folyamatos állatorvosi megfigyelés alatt állnak - olvasható a közleményben.




Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!







Szöveg: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóiroda

Fotó: Endrédi Lajos gyűjteményvezető

(Forrás: Kormányzati portál)



Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!