Madárgyűrűzési bemutató Kiskőrösön - 2013. március 3.

A gyűrűzés mellett az érdeklődők megismerkedhetnek a befogáshoz
használt speciális függönyhálókkal, amelyet csak szakvizsgát tett,
gyűrűző engedéllyel rendelkező szakemberek helyezhetnek ki a gyűrűzés időtartamára.

Madárgyűrűzés (Fotó: Kósa Gyula)


A programra sok szeretettel várjuk a kicsiket és nagyokat egyaránt, hiszen a gyerekek mellett a felnőtteknek is életre szóló élményt jelenthet a madarakkal való találkozás testközelből.

Csuzskagyűrűzés (Fotó: Oláh Ilona).
Csuszakgyűrűzés (Fotó: Oláh Ilona).


Találkozó
Kiskőrös a Szücsi turjános láperdőben.
Gyülekező: ¾ 10 kor a Rákóczi u. 111 szám előtt.


Érdeklődni lehet
Kósa Gyula
Telefon: 70/8660-646








Kósa Gyula
MME Bács-Kiskun Megyei Helyi Csoport

A fenti kis képen egy korábbi bemutató látható
(Fotó: Kósa Gyula)


Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!