Madárhangos túra hatalmas érdeklődéssel

Óriási sikerrel ért véget 2013. április 27-én a Szücsi turjános láperdőbe szervezett madárhang megfigyelő túra. A rendezvényen 42 fő vett részt. Kiskunhalasról, Kecskemétről, Budapestről is érkeztek vendégek a helyi, az akasztói és a Belga érdeklődőkön kívül.

Madárhangos túra (Fotó: Kósa Gyula)


A területet lovas fogattal közelítettük meg, a városban több ponton vettük fel az utasokat. Alig értünk a Kiskőrösi Turjános Természetvédelmi Terület közelébe, a 92 hektáros Szücsi erdő felől, máris hangos énekkel fogadott egy fülemüle bennünket. Tovább haladva a természetvédelmi terület sorompójánál is énekeltek a madarak, bár nem sokáig, mert a gyereksereg üdvrivalgás közepette szállt le a fogatról.

Madárdalos fogatozás (Fotó: Kósa Gyula)
Gyerek, felnőtt egyaránt élvezte a madárdalos fogatozást.
(Fotó: Kósa Gyula)


A sötét beálltával- a védett területen kívül- tábortűznél szalonnát sütöttünk. A késő est ellenére egyetlen gyerek sem volt álmos és a számítógépes játékot sem hiányolták. A parázson járás elmaradt, de majd legközelebb bepótoljuk.









Kósa Gyula
MME Bács-Kiskun Megyei Helyi Csoport

A fenti kis képen a túra utáni szalonnasütés látható
(Fotó: Kósa Gyula)


Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!