Már Afrikában vannak jeladós szalakótáink

Ebben az évben négy műholdas jeladóval ellátott szalakóta indult útnak Magyarország területéről. A madarak szeptember elején kezdték meg vonulásukat, és hárman már Afrikában, a Száhel övezetben tartózkodnak.

Jeladós szalakóta (Fotó: Csibrány Balázs) és zsiráfok (Forrás: Animals Time).

„Hadnagy”, „Éganya”, és „Eleven” nevű szalakótáink Szudán déli részén pihennek, „Vendel” később indult, utolsó jelei Szerbiából érkeztek. 


A négy magyar jeladós szalakóta eddig megtett útja. A képre kattintva interaktív térképen figyelhető meg a madarak mozgása.  

A négy madár közül „Eleven” mozgását (piros vonal) már tavaly óta nyomon követhetjük, érdekes lesz megfigyelni, hogy az idei útvonala mennyiben tér el az előző évitől. 


Ezen a térképen „Eleven” tavalyi és az eddig megtett idei útvonala látható. 

 A Szaharától délre fekvő szavannák ilyenkor, az esős évszak végén táplálékban és búvóhelyekben gazdag élőhelyet nyújtanak a madaraknak. Az október végén beköszöntő száraz évszak közeledtével tovább indulnak majd dél felé, hogy átszelve az esőerdők övezetét a déli féltekén ismét üde  szavannákon tölthessék mindennapjaikat. 

 
Szalakóta rovar zsákmánnyal (Fotó: Horváth Tibor).

A szalakóták zsákmányának nagy részét nagyobb testű rovarok teszik ki, melyek szaporodásához szükséges a meleg időjárás és a dús növényzet. Ez az ideális természeti körülményeket követő folyamatos vándorlás segíti a madarakat abban, hogy egész évben táplálékban bővelkedő területen éljenek.

Szalakótavédelmi programunk a Bükki Nemzeti Park és a Kiskunsági Nemzeti Park közreműködésével valósul meg. 

Göcző Gabriella

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!